Tony Bennett amerikai énekes 95 éves

2021. augusztus 3. - 08:49 | Kultúra

Augusztus 3-án ünnepli kilencvenötödik születésnapját Tony Bennett 18-szoros Grammy-díjas amerikai énekes.

Tony Bennett amerikai énekes 95 éves
-illusztráció- (Fotó: AP)

Anthony Dominick Benedetto néven született New York Queens kerületében, olasz bevándorló szülőktől. Szegénységben nőtt fel, apját kilencévesen vesztette el. Kisgyerekként nyűgözte le a dzsessz, Louis Armstrong, Jack Teagarden és Joe Venuti zenéje, tízévesen már közönség előtt énekelt. Másik szenvedélye a rajzolás és festés, de az iparművészeti főiskolát anyagi helyzete miatt nem tudta befejezni. Egy olasz étteremben a felszolgálás mellett énekelt, a pénzből tandíját fizette, majd anyját és húgát támogatta. 1944-ben besorozták, az európai hadszíntéren harcolt, részt vett egy koncentrációs tábor felszabadításában is. Leszerelése után a veteránokat segítő törvénynek köszönhetően kezdhette el énekesi és színészi tanulmányait. A Greenwich Village egyik klubjában fedezte fel a színész, humorista Bob Hope, aki 1949-ben magával vitte turnéjára, az ő javaslatára kezdte a Joe Bari helyett a Tony Bennett művésznevet használni. "Azóta megállás nélkül úton vagyok" - nyilatkozta az idős énekes.

1950-ben lemezszerződést kapott a Columbia kiadótól, felvételeit Mitch Miller producer irányításával készítette. Első sikerei között volt a Because of You és a Stranger in Paradise, legtöbbet játszott dala az I Left My Heart in San Francisco lett, amelyért 1962-ben Grammy-díjat kapott. A listák élvonalában akkor még nem töltött hosszú időt, a Beatles és a Rolling Stones fémjelezte "brit invázió" őt is elsöpörte. A Columbia lemezcég azt szorgalmazta, hogy Bennett listavezető popszámok feldolgozásaival maradjon a felszínen, ő el is készített egy ilyen lemezt, de szavai szerint a felvételek közben fizikai rosszullét gyötörte. Az album nem aratott sikert, s mivel mindkét fél elégedetlen volt a másikkal, 1972-ben felbontották szerződését.

A következő évtizedben kiadótól kiadóig hánykolódott, saját lemezcég alapításával is próbálkozott, magánéleti gondjai is megsokasodtak. A hetvenes évek végén Kaliforniába költözött, ahol rászokott a hírességek között széles körben használt kokainra és marihuánára. Egy halál közeli élmény és Lenny Bruce komikus kábítószer-túladagolás miatt bekövetkezett halála megrendítette, feladta korábbi életstílusát. Szembe kellett néznie azzal is, hogy megváltozott a közönség ízlése: a rock and roll vált uralkodó zenei stílussá, a zeneipar szinte kizárólag a fiatal közönségre összpontosított, az ő lemezei kiszorultak a boltok polcairól.

A nagy visszatérés csak 1986-ban az Art of Excellence című albummal sikerült, amikor már fia volt a menedzsere. Pályafutása ismételt felívelését kizárólag neki tulajdonítja, mert több meghatározó döntésre beszélte rá. Ő bírta rá, hogy vállaljon tévészerepléseket, így került David Letterman és Jay Leno rendkívül népszerű talk showjába, a Simpson család egyik epizódjába és az MTV Unplugged műsorába, ahol fiatal rajongókra tett szert. Kibékült a Columbia kiadóval is, amely ezután már szabad kezet adott neki a lemezek anyagának összeállításakor.

Grammy-gyűjteménye gyorsan gyarapodott, sikerei között könyvelhette el Irving Berlin és Frank Sinatra tiszteletére készült korongjait, Bennett on Holiday című albumát. A Here's to the Ladies című lemezével a női énekesek előtt tisztelgett, 1998-ban került a boltokba gyermekeknek szánt albuma, a The Playground. Nyolcvanadik születésnapján, 2006-ban duettgyűjteményt készített olyan hírességekkel, mint Barbra Streisand, Elton John, Elvis Costello, Bono és Sting. A kedvező fogadtatáson felbuzdulva 2011-ben, 85. születésnapja alkalmából jelentette meg a Duets II korongot, amely a Billboard lista első helyén landolt. Ezzel Bennett lett a legidősebb amerikai listavezető előadó, további érdekesség, hogy ezen a lemezen szerepel Amy Winehouse utolsó felvett dala, valamint a The Lady Is A Tramp feldolgozása, Lady Gagával.

Rajongól 2012-ben bepillantást nyerhettek életébe a The Zen of Bennett című dokumentumfilm képkockáin keresztül, ugyanebben az évben újabb lemezzel, a Viva Duetsszel jelentkezett, amely a latin zenére összpontosított, és a Billboardon az ötödik helyig jutott. Az énekes 2014-ben saját rekordját döntötte meg, hiszen már 88 éves volt, amikor a Lady Gagával készült Cheek to Cheek ismét Number One lett. Kilencvenedik születésnapját barátaival és pályatársaival ünnepelte, a sztárparádé felvétele Tony Bennett Celebrates 90 címmel jelent meg. A 2018-as, George Gershwin előtt tisztelgő Love Is Here to Stay a kanadai Diana Krall közreműködésével született meg.

Bennett stílusa az évtizedek során alig változott, sok kritikus szerint hangja és interpretációs képességei csak javultak az idők során, azonnal felismerhető hangjával minden műfajt magas színvonalon ad elő.

A festészetet sem adta fel, három képe látható a Smithsonian állandó gyűjteményében, Queensben Frank Sinatráról elnevezett művészeti középiskolát hozott létre. Száznál több albumát több mint 50 millióan vásárolták meg, 18 Grammy-díja mellett (melyek között ott van az életműdíj is) két Emmy-díjjal büszkélkedhet. Csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán, több egyetem tiszteletbeli doktora, megkapta az amerikai kulturális élet legrangosabb kitüntetését, a Kennedy Center díját is. I Left My Heart in San Francisco című dala 2018-ban bekerült az amerikai Kongresszusi Könyvtár legfontosabb hangfelvételeket őrző nyilvántartásába.

Idén hozta nyilvánosságra, hogy Alzheimer-kórban szenved, az egyre romló állapotú énekes június végén Lady Gagával adta talán utolsó koncertjét, az énekesnővel közös albumot is készít, amely még az idén megjelenik.

(MTI)

Címkék: Tony Bennett