Töredékét kaphatja Presser annak, amit Kanye Westtől kért

Blikk úgy tudja, Presser Gábor és csapata kb. 2,5 millió dollárt követelt a Gyöngyhajú lány egy részletének felhasználásáért.

Töredékét kaphatja Presser annak, amit Kanye Westtől kért
Kanye West (Fotó: AP/TASR)

Ismert a sztori, miszerint Kanye West egy 85 másodperces részletet emelt át a Gyöngyhajú lányból New Slaves c. dalába. Presserék a 2013-as szerzemény miatt beperelték, és úgy tűnik, sikerült zárt megállapodást kötniük.

Erről persze egyikük sem beszél, de a bulvárlap egy informátora arról számolt be, hogy West először 10 ezer dollárt ajánlott fel, majd azt annak 10-szeresére, 100 ezerre módosította. Érezhető a különbség, ez ugyanis mindössze huszonötöde annak, amit Presserék kérnek.

Ráadásul ez nem is kizárólag a dal írójáé lenne, annak jogtulajdonosa ugyanis a Hungaroton Records. Ez azt jelenti, hogy a kiadóé lenne az összeg fele, a másik felét kettéosztják az előadók és a dalszerzők között. Presser mellett Adamis Anna a másik szerző, míg az előadók heten vannak. Összesen tehát 12,5 ezer dollár jutna Pressernek.

Kóbor János az Omegából a Blikknek úgy nyilatkozott, örül annak, hogy az ügy már lezárult, és úgy gondolja, ennél többet nem is lehetett kihozni belőle, ugyanis nem történt károkozás, csak egy dalrészletet emeltek át változtatás nélkül. Kóbor örül is annak, hogy külföldön is felismerték a sláger értékét.

(Blikk/24/para)