Töretlenül tagadja bűnösségét Pavol Rusko, akit alaposan megviselt a börtönben töltött idő (FOTÓK)
A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze, Michal Šúrek legalább 21 év összevont börtönbüntetés kiszabását javasolja a Markíza TV volt igazgatójára, Pavol Rusko korábbi gazdaságügyi miniszterre.

Az ügyész a pozsonyi bíróságon elhangzott záróbeszédében ismertette a javaslatát. Ruskót egykori társtulajdonosa, Sylvia Klaus-Volzová meggyilkolásának előkészítésével vádolják. Jelenleg 19 éves börtönbüntetését tölti, amit váltóhamisítás miatt szabtak ki rá.
A Sylvia Klaus-Volzová meggyilkolásának előkészítésének ügyében Ruskón kívül a Sýkora-csoport főnökét, Róbert Lališ alias Kýbelt, Mikuláš Černákot, a besztercebányai bűnbanda életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt főnökét, valamint bűntársát, Miloš Kaštant vádolják.
Rusko a csütörtöki tárgyaláson továbbra is kitartott amellett, hogy ártatlan.
„Olyan dologgal gyanúsítottak meg, amit soha nem követtem el” – jelentette ki.
A vádirat szerint Rusko indítéka a gyilkosság megrendelésére az anyagi haszonszerzés és a televízió irányítása volt. „Az üzletrészt nem szerezhettem volna meg az üzlettárs likvidálásával, aki korábban átruházta volna rám” – emelte ki a vádlott, hozzátéve, az üzletrész átruházását az licenszbizottságnak kellett volna jóváhagynia.
Hozzátette, a sértett semmilyen módon nem fenyegette az ő pozícióját „Nem akadályozott semmiben” – nyomatékosította.
Rusko szerint Mikuláš Černák és Miloš Kaštan vádlottak, akik bevallották a bűncselekmény elkövetését, nem tanúskodtak következetesen. Černak és Kaštan még az első tárgyaláson beismerték bűnösségüket, Róbert Lališ és Rusko viszont ártatlannak vallják magukat.
"Úgy döntöttem, elszámolok a múltamnak azzal a részével, amikor a szervezett bűnözésben tevékenykedtem, és amiért szégyellem magam"
- indokolta a vádemelési cselekményhez való hozzáállását Černák a záróbeszédben, amelyet ügyvédje olvasott fel bíróság csütörtökön.
A vádirat szerint Rusko 1997 őszén rendelte meg a Klaus-Volzová meggyilkolását Černáknál, aki bevonta a Sýkora-bandát. Az ügy tárgyalása 2019 májusában kezdődött.
(TASR/para)