Toroczkai László platformot alakítana a Jobbikon belül

2018. május 22. - 12:44 | Külföld

Toroczkai László Mi magunk néven platformot alapított a Jobbikon belül - közlése szerint - azzal a céllal, hogy a pártot visszatereljék az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez.

Toroczkai László platformot alakítana a Jobbikon belül
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Toroczkai László - aki a Jobbik május 12-én lezajlott tisztújításán alulmaradt a szavazatok 54 százalékával elnökké választott Sneider Tamással szemben - kedden Budapesten, a párt Villányi úti irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: pénteken hét jobbikos polgármester és számos jobbikos középvezető vett részt azon gyűlésen, amelyen döntöttek arról, hogy Mi magunk néven a Jobbikon belüli platform létrehozását indítványozzák.

Jelezte: a párt elnöksége dönthet a platform jövőjéről, hiszen a Jobbik mostani alapszabályában nincs platformra vonatkozó szabály, de nem is tiltja semmi annak létrehozását. Kérdésre válaszolva úgy vélte: ha az elnökség elutasító a platformmal szemben, az akár pártszakadáshoz is vezethet.

Közölte: a platform június 23-án Ásotthalmon "zászlóbontó gyűlést" tart, ahová több száz, több ezer embert várnak.

(MTI)