A török elnök szerint előre kitervelték a szaúdi újságíró meggyilkolását

Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolását előre eltervelték - jelentette ki kedden Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfő.

A török elnök szerint előre kitervelték a szaúdi újságíró meggyilkolását
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) parlamenti frakcióülésén a török államfő közölte: bízik benne, hogy Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó együttműködik vele a nyomozásban. Kijelentette, hogy egyelőre nem tudni, hol van az újságíró holtteste. Közölte, hogy a vizsgálat során tekintetbe veszik a diplomáciai mentelmi jog szempontjait is. Hangsúlyozta, hogy az elkövetőket Törökország területén kell felelősségre vonni.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. A szaúdi magyarázat szerint az újságíró dulakodás közben életét vesztette, török sajtóbeszámolók szerint viszont brutális módszerekkel meggyilkolták.

(MTI)