Török harci gépek a szíriai kormányhoz hű csapatok állásait bombázták

2018. március 3. - 15:57 | Külföld

Török harci gépek bombázták szombaton a szíriai kormányhoz hű csapatok állásait az északnyugat-szíriai Afrín körzetében, a légicsapásban legkevesebb 36 harcost megöltek - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

A damaszkuszi kormányt támogató erők múlt héten vonultak be Afrín térségébe, hogy támogassák a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, a januárban Törökország által indított Olajág offenzíva célpontját.

A londoni székhelyű OSDH értesülései szerint a légicsapás Kafr Dzsina településen talált el egy katonai tábort. A szombati volt a harmadik alkalom 48 órán belül, hogy török harci gépek a szíriai kormányhoz hű csapatok állásait támadták.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű katonai koalíció, amelynek vezető ereje az YPG, szintén megerősítette a szombati török bombázások hírét, de a légicsapás helyéről, illetve az áldozatok számáról nem közölt részleteket.

Törökország a vele szövetséges mérsékelt ellenzéki szíriai fegyveresekkel együtt január végén indított offenzívát Afrín körzetében az YPG kurd milícia ellen, amelyet Ankara a törökországi kurd szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tart. A kurdok a szíriai kormány segítségét kérték a török támadás visszaveréséhez.

(MTI)