Történelmi pillanat Szlovákiában: mától vezető országgá váltunk Európában a nukleáris eredetű villanyáram előállításában Sulík szerint

2022. szeptember 9. - 08:58 | Belföld

Pénteken éjfélkor életbe lépett a mohi atomerőmű harmadik blokkjának üzembe helyezésére vonatkozó másodfokú engedély, így a hajnali órákban máris elkezdődött a nukleáris fűtőelemek szállítása a reaktorba – jelentette be pénteken, röviddel éjfél után Richard Sulík leköszönő gazdaságügyi miniszter.

Történelmi pillanat Szlovákiában: mától vezető országgá váltunk Európában a nukleáris eredetű villanyáram előállításában Sulík szerint
Fotók: TASR (További képekért kattints a fotóra!)

A tervek szerint az elkövetkező 108 óra alatt összesen 349 fűtőelemet helyeznek a reaktorba, majd következik a nyomáspróba, és megközelítőleg egy hónap múlva bekövetkezhet az első nukleáris reakció.

„Az erőmű új évtől kapcsol teljes fokozatra, és az összes energia a háztartásokba vándorol (a mai áron). Minden, ahogy annak lennie kell”

– írta a Facebookon Sulík, ahol egy fotót is megosztott az erőműből, rajta a kormányfő, a Szlovák Atomenergia-felügyelet (ÚJD) elnöke, Marta Žiaková, a Szlovák Villamosművek vezérigazgatója, Branislav Strýček, valamint maga Sulík.

A kora reggeli órákban ismét jelentkezett a közösségi oldalán az SaS elnöke: „Ma a kora hajnali órákban elkezdődött a fűtőelemek szállítása a mohi atomerőmű harmadik blokkjába. Szlovákia ezzel vezető országgá vált Európában a nukleáris eredetű villanyáram előállításában."

Sulík az egyik hozzászólásában megjegyezte, impozánsan néz ki, miközben töltik az első rudat, a reaktor nyitva van, és szépen látni mindent, épp csak fotózni nem szabad.

"Sok éve vártunk erre. Egyesek számára ez egy véget nem érő történet volt, de kivártuk" - mondta Heger.

Emlékeztetett arra, hogy Szlovákia a villamosenergia-termelésében az atomenergia 52 százalékos részarányról 65 százalékra emelkedik. A mohi atomerőmű harmadik blokkjának beindítása volt a feltétele annak, hogy a kormány és a Szlovák Villamosművek között létrejöjjön a megállapodás, amely a háztartások áramellátásáról szól 2023-re és 2024-re vonatkozóan a jelenlegi árakon.

A Szlovák Atomenergia-felügyelet (ÚJD) már tavaly májusban engedélyezte a harmadik blokk elindítását. A döntés ellen a Global 2000 osztrák szervezet fellebbezett, kifogásolva a nukleáris létesítmény üzemeltetéséből eredő állítólagos kockázatokat. Az ÚJD minden kifogással foglalkozott, és augusztus 25-én egy közel 140 oldalas dokumentumban elutasította az aktivisták beadványát, végül pedig engedélyezték a blokk elindítását.

A mohi atomerőmű harmadik blokkját 1987-ben kezdték építeni. A Szlovák Villamosművek hosszú megszakítás után 2008 novemberében megkezdte a blokk befejezését. Az új nukleáris blokk beépített kapacitása 471 megawatt, ami a teljes áramfogyasztás megközelítőleg 13 százaléka. A próbaüzem és a maximális teljesítmény elérése után Szlovákia önellátóvá válik a villamosenergia-termelésben.

Tény azonban, hogy a tervezettnél jóval drágább lett a harmadik blokk befejezése. A Villamosművek az építés kezdetén hárommilliárd euró alatti költségekkel számoltak, de a végső ár több mint hatmilliárd euró lett. A mohi atomerőmű negyedik blokkja legkorábban 2024 májusában kezdhet el üzemelni, az állam 34 százalékos részesedéssel rendelkezik a Szlovák Villamosművekben.


(TASR)