TRAGÉDIA: Belefulladt a Holt-Vágba Komáromban egy 20 éves fiatal

2022. július 19. - 08:12 | Régió

Életét vesztette egy 20 éves fiatal, miután szórakozni és fürödni ment barátaival a Holt-Vágba Komáromban, majd elmerült a vízben - számolt be róla a TV JOJ.

TRAGÉDIA: Belefulladt a Holt-Vágba Komáromban egy 20 éves fiatal
Forrás: TV JOJ

A 20 éves Richard barátaival a Holt-Vághoz ment szórakozni és fürdőzni. Két három barátjával bement a vízbe, de amikor kifelé úszva azok hátranéztek, Richard már sehol sem volt – a fiatal vélhetően túlbecsülte úszási képességeit.

A rendőrök, tűzoltók, valamint a helyi polgárőrség is keresni kezdte a fiatalt, csónak mellett egy drónt, valamint más speciális eszközt is bevetettek.

A keresőakció hétfőn is folytatódott, végül nem sokkal déli 12 óra után, kb. 40 méterre a parttól – ahol a víz mélysége elérheti akár a 4 métert is – a rendőrök megtalálták a fiatal holttestét. A tűzoltók segítségével sikeresen a partra juttatták.

A tragédiában vélhetően az alkohol is közrejátszott, ugyanis az egyik srác szervezetében több 2 ezreléket állapítottak meg. A rendőrség halálokozás ügyében indított vizsgálatot, a halál pontos okának megállapítása érdekében boncolást rendeltek el.


(TV JOJ)