TRAGÉDIA: Két személyvonat ütközött össze, 32 ember meghalt, rengeteg a sérült (videó)

Legalább 32 ember életét vesztette és legalább 80-an megsérültek egy súlyos vonatbalesetben az Egyiptom középső részén található Szohág tartományban.

TRAGÉDIA: Két személyvonat ütközött össze, 32 ember meghalt, rengeteg a sérült (videó)
Fotó: Anadolu Agency

A tájékoztatás szerint két személyvonat ütközött egymásnak. A Kairótól mintegy 460 kilométerre délre fekvő Tahtánál bekövetkezett szerencsétlenség helyszínén készített felvételeken kisiklott vasúti vagonokat lehetett látni egy vízcsatorna felett.

A felvételek tanúsága szerint utasok rekedtek a roncsok között. Járókelők segítettek a testeket távolabb cipelni. A sérültek közül többen eszméletlenek voltak, egyeseken vérző sebeket lehetett látni. Mentők tucatjait riasztották a baleset helyszínére.

A főügyész hivatala szerint vizsgálatot indítottak az ügyben.

Az egyiptomi vasúti hatóság közölte, hogy a szerencsétlenség azt követően történt, hogy valaki meghúzta a vészféket. A hirtelen megállás következtében a hátulról érkező szerelvény nekiütközött az elől lévőnek.

Egy biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a két szerelvény nem nagy sebességgel ütközött egymásnak.

MTI