1
Forrás: Joj TV
Csütörtökön délután három óra körül a Vajnorská úton történt halálos baleset, a villamos gázolt el egy embert, a Joj TV szerint egy 14 éves fiút.
A Pozsonyi Kerületi Rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy a baleset az Odbojárov megnevezésű megálló közelében történt. Megerősítették a halálesetet, de csak annyit tettek hozzá, hogy vizsgálják az ügyet.
A Joj TV szerint a villamos a Nagyszombati vám (Trnavské mýto) csomópont felé tartott, a Česká megállónál viszont egyszer csak megállt a villamos. Először nem sejtettek semmit az utasok. A sofőr kilépett a villamosból, majd bekiáltott, hogy azonnal szálljon le mindenki. Amikor az utasok leszálltak, észrevettek egy lábat a villamos alól kilógni, sokkolta őket a látvány.
A Joj TV szerint a 14 éves fiú a villamos előtt akart átfutni, de kapucni volt a fején, talán nem látta. A kihívott mentők már nem tudták megmenteni az életét. Egy autós szemtanú még azt is mondta, hogy mintha fülhallgató lett volna rajta.
A fiatal holtteste órákig a villamos alatt feküdt, speciális technikára volt szükség, hogy kiszabadítsák, de nem ment könnyen.
(Joj TV)