TRAGIKUS BALESET: Ekecs mellett fának csapódtak, ketten szörnyethaltak!

Megosztás

Rendkívül súlyos baleset történt az Ekecs és Lakszakállas közti harmadosztályú úton, nem sokkal a bogyaréti letérő után szombaton délután három óra előtt. 

Jelenleg rendelkezésre álló információink szerint egy személykocsi fának csapódott, és teljesen szétroncsolódott. A benne ülő két személyt eszméletlen állapotban találták, a kiérkező tűzoltók és mentők viszont már nem tudtak segíteni – erősítette meg a tragikus hírt Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka.

Mindkét elhunyt férfi, egyikük 41, a másik 47 éves. A baleset pontos körülményei egyelőre tisztázatlanok.

A Nagyszombati Kerületi Rendőrség a délutáni órákban közölte, hogy a baleset legvalószínűbb oka az lehetett, hogy a sofőr túl gyorsan hajtott. Azt is elárulták, hogy mindkét áldozat a Komáromi járásból származik és hogy a felismerhetetlenségig szétroncsolódott autó egy Kia Sportage volt. Elrendelték az elhunyt sofőr boncolását, hogy kiderüljön, fogyasztott-e alkoholt.

A helyszínre Nagymegyerről indultak tűzoltók, továbbá kiszálltak a mentők és a rendőrök is. Utóbbiak teljes útzárat rendeltek el az érintett szakaszon, a forgalmat elterelték.

A héten már történt egy halálos kimenetelű baleset a Dunaszerdahelyi járásban, Alistál és Nagymegyer között egy idős férfi vesztette életét, miután frontálisan ütközött egy szemből érkező, kamiont előző kocsival. Csütörtökön pedig éppen ezen az útszakaszon borult az árokba egy takarmányt szállító kamion.

(parameter)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program