Tragikus baleset: feltekeredett az oszlopra az Octavia, a sofőrnek esélye sem volt túlélni
Hétfőn reggel életét vesztette egy 54 éves férfi, miután autójával nekiütközött egy másik kocsinak, valamint egy oszlopnak.

Az eset reggel 6 óra körül történt Tőketerebesen. A rendőrség közlése szerint a Škoda Octaviát vezető 54 éves férfi balra akart lekanyarodni, amikor ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, és összeütközött a szemből érkező Mitsubishi Outlanderrel, amit egy 30 éves férfi vezetett.
A becsapódást követően mindkét jármű lerepült az útról. A Mitsubishi a járdán és egy füves területen keresztül egy kerítésnek vágódott, míg a Škoda egy betonoszlopnak csapódott. Utóbbi sofőrje a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe.
A fiatalabbik sofőrt könnyebb sérülésekkel szállították kórházba, a szervezetében nem állapítottak meg alkoholt. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, halálokozás ügyében indított vizsgálatot.
-para-