Traktorosfelvonulás: „Ilyen törvény Ugandában nincs!”

2018. május 4. - 16:43 | Régió

Traktorosok tucatjai vonultak fel ismét, ezúttal már nemcsak a Csallóközben, de az ország számos pontján. Mi Nagymegyertől Somorjáig kísértük őket, ahogy az korábbi beszámolónkból kiderül.

Traktorosfelvonulás: „Ilyen törvény Ugandában nincs!”
Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints!

Legutóbb összesen 217-en jöttek össze, és most ugyan ennél vélhetően kevesebben, ennek nyilvánvaló oka nem az érdektelenség, hanem az, hogy időközben nekifogtak megművelni a földeket, amiért eleve küzdenek.

A csallóközi gazdák felvonulása szervező bizottságának elnökét, Beringer Árpádot kérdeztük a somorjai megállónál. „Tudom, hogy nincs most ideje mindenkinek, hogy itt legyen, mert ez a legnagyobb szezon a mezőgazdasági munkákban, de látni, hogy ez a probléma, ami miatt márciusban is kivonultunk, a pótföldek rendezése, most is fennáll” – vezette fel, miért is vonultak fel ismét.

A pótföldek rendezésének hosszú távú elmaradása ugyanis káoszt okoz a mezőgazdaságban, a gazdáknak pedig több időt kell tölteni fejvakarással, papírozással, mint azzal, hogy megtervezzék és kivitelezzék a munkákat a földeken. Helyzetük ráadásul nem, hogy hosszú távon, de rövid távon is bizonytalan. Az illetékes szervek részéről azonban gyakorlatilag válaszra sem méltatják őket.

„Február 5-én írtunk a miniszter asszonynak (Gabriela Matečná – SNS – a szerk. megj.), hogy az új törvény szerint a pótföldek rendezése lehetetlen, és találkozni szeretnénk vele. Ez a mai napig nem történt meg, márciusban 217 traktorral felvonultunk, majd beadtuk a követeléseinket a minisztériumba, két ponttal” – fogalmazott Beringer. Hozzátette, hogy ezek egyikét, az 51%-os földkimérési jogot már megoldották törvényileg, emiatt pedig úgy látja, hogy csak az akaraton múlik az egész.

„Kértük, hogy a pótföldek maradjanak a használatunkban, amíg nincs megoldva a nagy földrendezés, és ez a földkiméréskor kiadott határozatnak is az egyik pontja volt. Ezt viszont megszüntették” – húzta alá, hozzátéve, azt kifogásolják, hogy mindig az egyszerű gazdákban látják a problémát.

„Ilyen törvényileg Ugandában nincs. 1992 és 2007 között probléma nélkül nekünk is kiadták a tulajdonunkat. A rendszer működött, az állam viszont megszüntette ezt a rendszert és amit létrehozott helyette, az semmi. Most pedig rendet kell tenni. Azt kell folytatni, ami működött, ami mindenkinek jó volt, nemcsak a nagyoknak kedvezett” – hangsúlyozta.

Úgy véli, ha egy asztalhoz ülnek, akkor minden probléma megoldható. „Mi hajlandóságot mutattunk, és bármikor, éjfélkor is hajlandók vagyunk tárgyalni, de nekünk ahhoz partner kell” – szögezte le.

Emlékeztetett, hogy a mai akciójukkal a Tisztességes Szlovákiáért (Za slušné Slovensko) mozgalmat is támogatták, ezt követően pedig többi gazdával újra leülnek.

„Megbeszéljük, hogy meddig vagyunk hajlandóak még ezt tűrni” – fogalmazott Beringer Árpád.

(parameter)