Trenčín-DAC – Hyballa: „A három pont megszerzéséhez gólokat kell szereznünk”

A DAC sorozatban második vereségét szenvedte el a bajnokságban, ezúttal az AS Trenčínnel szemben maradt alul. Edzői értékelések:

Trenčín-DAC – Hyballa: „A három pont megszerzéséhez gólokat kell szereznünk”
Fotó: Cséfalvay Á. András (archív)

Peter Hyballa (DAC): „A három pont megszerzéséhez gólokat kell szereznünk. Úgy gondolom, hogy sokkal jobbak voltunk a Trenčínnél, öt-hat tiszta gólhelyzetünk volt, sőt még büntetőt is rúghattunk. Ami az ellenfelet illeti: sikerült megállítanunk az ellentámadásaikat, ahogy azt terveztük, de az utolsóra mégis képtelenek voltunk reagálni. A Trenčín főként gyors támadásokat indított a széleken. Az egyenlítésnél fölösleges egyéni hibát követtünk el, amelyekből ebben a szezonban már legalább hét-nyolc előfordult. Nyerni akartunk ma, Vida Krisznek, Ramireznek és Divkovićnak is meg voltak a lehetőségei. Az előző szezonban többször is sikerült az utolsó percekben győznünk, ez most az ellenfélnek jött össze. A két bekapott gól ellenére úgy gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtottunk, irányítottuk a meccset. Az ellenfélnek gratulálok a győzelemhez. Kalmárnak problémái akadtak a térdével, jelen pillanatban az orvosi jelentésre várunk.”
 

Roman Marčok (Trenčín): „Úgy gondolom, hogy a csapatban sokkal nagyobb potenciál rejlik, mint amit a mérkőzésen mutatott – főként az első félidőben. Ha két szóval kellene értékelnem az első játékrészt, akkor azt mondanám, hogy rosszul játszottunk. Az ellenfél aktívabb és effektívebb volt. A második játékrészben a kevesebb lehetőség ellenére mi voltunk hatékonyabbak, és végül ez volt a döntő. Számunkra főként azért fontos az eredmény, hogy erőt merítsünk belőle a következő találkozókra, de legalább olyan jól kell játszanunk, mint a Žilina ellen.”


A mérkőzés: AS Trenčín - FC DAC 1904 2:1


fcdac.sk