Trencsénben megteszik azt, amit az országos tesztelés után is kellett volna

2020. december 21. - 10:47 | Régió

Mint arról korábban írtunk, a trencséni tömeges tesztelés során antigéntesztekkel 560 fertőzöttet szűrtek ki. Mivel azonban az antigéntesztek nem száz százalékban pontosak, így a tünetmentes pozitívakat PCR-tesztekkel ellenőrzik.

Trencsénben megteszik azt, amit az országos tesztelés után is kellett volna
Fotó: TASR

Richard Rybníček trencséni polgármester jelentette be, hogy kedden minden olyan személyt letesztelnek PCR-tesztekkel, akinél az antigénteszt fertőzést mutatott ki, de nem rendelkeznek tünetekkel. Ez mintegy 300 személyt érinthet az 560-ból.

"Azért, hogy kiderüljön, nem tévesen kimutatott fertőzöttségről van-e szó. Remélem, a pozitívak otthon maradnak és egy vagy két héten belül javul a helyzet Trencsénben" - fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy négy nap alatt sikerült megszervezniük a tömeges tesztelést a városban. "Az önkormányzat rugalmas tud lenni, és ezáltal megmugatkozott, hogy ha szükség van rá, más városokban is meg lehet ilyesmit szervezni. Az állam ebben másodrendű szerepet játszik. Biztosítja a teszteket, de nem szól bele a szervezésbe" - mondta.

(TASR)