Truccolnak az oroszok, mert az ENSZ közgyűlése felfüggesztette Oroszország tagságát az Emberi Jogi Tanácsában

2022. április 7. - 21:01 | Külföld

Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön elfogadta azt a határozatot, amellyel felfüggesztette Oroszország tagságát a világszervezet Emberi Jogi Tanácsában az Ukrajnát megtámadó orosz katonai csapatok által elkövetett "emberi jogi visszaélésekről, valamint az emberi jogok jelentős és szisztematikus megsértéséről" szóló jelentések miatt.

Truccolnak az oroszok, mert az ENSZ közgyűlése felfüggesztette Oroszország tagságát az Emberi Jogi Tanácsában
Holttestek tucatjai várnak az elföldelésre a bucsai temetőben az orosz megszállók kivonulása után - TASR

A 193 tagú ENSZ-közgyűlésben az Egyesült Államok vezetésével napirendre tűzött, kétharmados többséget igénylő szavazáson 93 tagállam támogatta a határozattervezetet, 24 ország szavazott nemmel, míg 58 tagállam tartózkodott, jóllehet a kétharmad megítélésénél az utóbbit nem veszik figyelembe.

A mostani a harmadik ENSZ-közgyűlési határozat, amelyet Oroszország Ukrajna elleni háborújának február 24-i megkezdése óta elfogadtak. A két korábbi, Oroszországot szintén elítélő határozatot 141, illetve 140 tagország támogatta a szavazáson.

Mások mellett Mexikó is tartózkodott a csütörtöki szavazás során. "Fontos, hogy helyrehozzuk a folyamatot, és mindkét felet tárgyalóasztalhoz ültessük, párbeszédre és a háború befejezésére szólítsuk fel. (.) El kell kerülni a további megosztó tevékenységet és az erőszakra buzdítást" - hangsúlyozta Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök egy sajtótájékoztatón.

Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter azonnal üdvözölte az ENSZ döntését.

"Háborús bűnösöknek nincs helyük az emberi jogokat védő ENSZ szervezetben. Hálás vagyok minden tagállamnak, amely támogatta a vonatkozó ENSZ-határozatot, és úgy döntött, a történelem jó oldalára áll" - fogalmazott az ukrán diplomácia vezetője csütörtöki üzenetében.

Oroszország tagadja az orosz csapatok elleni vádakat, és továbbra is "különleges hadműveletnek" nevezi Ukrajna elleni háborúját.

A 47 tagú Emberi Jogi Tanácsban - amely Genfben működik - legutóbb Líbia tagságát függesztették fel 2011-ben a Moammer Kadhafi egykori diktátorhoz hű erők által a tripoli tüntetők ellen elkövetett erőszak miatt.

Még az oroszoknak áll feljebb…

Oroszország azonnali hatállyal lemond tagságáról az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában - jelentette be csütörtökön Gennagyij Kuzmin, Oroszország ENSZ-nagykövetének helyettese.

"Felhatalmazásom van a következő bejelentést tenni: az Oroszországi Föderáció döntést hozott arról, hogy idő előtt, 2022. április 7-i hatállyal lemond tagságáról az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában" - mondta Kuzmin a világszervezet közgyűlésének szavazását követően, amellyel határozatot fogadtak el Oroszország tagságának felfüggesztéséről az Ukrajnát megtámadó orosz katonai csapatok által elkövetett "emberi jogi visszaélésekről, valamint az emberi jogok jelentős és szisztematikus megsértéséről" szóló jelentések miatt.

Kuzmin illegálisnak és politikailag motiváltnak nevezte a szavazáson elfogadott döntést, amely szerinte "egy szuverén - független bel- és külpolitikát folytató - ENSZ-tagállam demonstratív megbüntetését szolgálja".

"Jelen körülmények között a tanácsot gyakorlatilag kisajátította államok egy csoportja saját önös céljaikra. A jogvédelmi szféra önjelölt példaképeiként ezek az államok hosszú éveken át maguk is súlyos emberi jogi jogsértésekben vettek részt, vagy segítettek elő ilyen jogsértéseket" - fogalmazott az orosz diplomata.

A TASZSZ orosz hírügynökség felidézte, hogy az ENSZ-közgyűlés határozata mindössze a tagság felfüggesztéséről rendelkezik a szavazati jog megvonásával, ugyanakkor Oroszország a 2023-ban lejáró hároméves ciklusban még részt vehetett volna a testület tanácskozásain.

Dmitrij Poljanszkij, az orosz ENSZ-képviselet másik helyettes vezetője a Rosszija-24 orosz televíziónak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy az ENSZ Közgyűlése a határozatával megsemmisítő csapást mért magára a világszervezetre, vagyis annak multilaterális rendszerére. Mindemellett hangsúlyozta, hogy a fejlemények nem jelentik azt, hogy Oroszország felhagyna tevékenységével az emberi jogok terén, vagy alacsonyabbra helyezné a mércét.

Poljanszkij egyben figyelmeztetett, hogy Oroszországot nem szabad kizárni a nemzetközi béke és biztonság felett felügyelő ENSZ Biztonsági Tanácsából, mert annak - mint fogalmazott - katasztrofális következményei lesznek.

mti/para