Trump kirúgta a választások biztonságáért felelős ügynökség vezetőjét

2020. november 18. - 08:28 | Külföld

Donald Trump amerikai elnök kedd este a Twitteren jelentette be, hogy azonnali hatállyal elbocsátotta Christopher Krebset, a belbiztonsági tárca választások biztonságáért felelős infrastrukturális és kiberbiztonsági ügynökségének (CISA) igazgatóját.

Trump kirúgta a választások biztonságáért felelős ügynökség vezetőjét
Christopher Krebs, a CISA igazgatója - fotó: AP

A Krebs által vezetett ügynökség a múlt héten nyilatkozatot adott ki, amely szerint a 2020-as választás "a legbiztonságosabb volt az amerikai történelemben".

A nyilatkozat azt is hangsúlyozta:

"nincs bizonyíték arra, hogy bárhol kitöröltek vagy elvesztettek volna voksokat, megváltoztatták volna a szavazatokat, vagy a választás bármiképpen kompromittálódott volna".

Donald Trump a leváltásról írt két mikroblog-bejegyzéséből az elsőben közölte: "Chris Krebs minapi nyilatkozata a 2020-as választások biztonságosságáról rendkívül pontatlan, mivel tömeges szabálytalanságok és csalások voltak, köztük az is, hogy halott emberek szavaztak, választási megfigyelőket nem engedtek a szavazóhelyiségekbe, +működési zavarok voltak a szavazógépeken+".

Másik bejegyzésben pedig azt írta: a szavazógépek a rá leadott voksokat Joe Biden demokrata párti elnökjelölthöz sorolták.

"Tehát Chris Krebsnek, az infrastrukturális és kiberbiztonságért felelős ügynökség vezetőjének a megbízatása azonnali hatállyal véget ér."

A Twitter mindkét bejegyzést "a választási csalásokról szóló vitatott állításként" jelölte meg.

Krebs a Twitteren válaszolt az elnök bejegyzésére. "Megtiszteltetés volt szolgálni. (A munkát) rendben elvégeztük" - írta.

A Krebs vezette CISA feladata eredetileg az amerikai választási folyamatba történő külföldi beavatkozási kísérletek figyelemmel kísérése volt. Ezt a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) szorosan együttműködve végezte.

De mivel Donald Trump többször is megkérdőjelezte a választás biztonságosságát, az ügynökség figyelme erre is irányult. A CISA külön honlapot is létrehozott a választásokra vonatkozó szóbeszédek és kérdések megválaszolására.

Krebs, akit 2016-ban Donald Trump maga nevezett ki, és akinek tevékenysége mindvégig kétpárti támogatást élvezett, az elmúlt hetekben többször is nyilatkozott arról, hogy nem történt csalás a november 3-i választásokon. A The Wall Street Journal információi szerint az elmúlt napokban többször is azt mondta kollégáinak, arra számít, hogy elbocsátják, amiért megpróbálta korrigálni a választási csalásokról terjedő információkat.

MTI