Trumpli a tű fokán

Utóbbiban Donald Trumpról már régen kiderült, mekkora – már elnézést – baromarc. És mindennek fejébe rasszista is. Úgy, ahogyan az épp már szalonképtelen az USA-ban. De kiderült az is, hogy a szalonképtelen fogalma jócskán relatívvá vált. És ez a nagyobb baj.

Ha ugyanis egy eszeveszett emberke milliókkal a farzsebében beszáll a politikába, az még általában nem jelent semmit. (Általában semmi jót.) Ne legyenek illúzióink az USA-ról, látszólag az sem jelent túl sokat, ha ez az emberke idegengyűlölő, bőrszínfetisiszta stb. Ilyen bárhol, bármikor megakadhat. Azonban két roppant kellemetlen dolog következik ebből.

Mindenki láthatja a világban, hogy ha már ez az irányadó tempó (nem ez az irányadó, de ez látszik innen irányadónak az ilyen trumpoknak köszönhetően) az Egyesült Államokban, akkor miért ne lehetne nálunk is ez. Trump tehát trampli módon legitimálja az itteni nácikat. Akkor pedig simán „elfogadható” Kotlebától a hitlereskedés. Sőt. Egyszeriben már ott tartunk a másik végletnél, hogy „elfogadható” egy magát liberálisnak mondó szlovák politikustól, név szerint Sulíktól is, ha kiröhögi a nemzetiségek önkormányzatiságra vonatkozó törekvéseit (és ez akkor is így van, ha abban a bizonyos tévés vitaműsorban Berényi röhej tárgyává tette magát és pártja – függetlenül annak minőségétől – autonómia-interpretációját). Márpedig akkor az is simán „elfogadható”, ha bárki más, aki Sulíknál kevésbé „liberális”, bármit bárhogyan mond vagy tesz, ami a finoman szólva faragatlan Trump ordenáré gondolkodásának felel meg.

A másik tanulság, hogy a politikai hiperkorrekció hazájában az amerikaiak indulatai és észjárása szintén csupán egyes elfojtások miatt tűnnek egybehangzóan demokratának. Trump a tudatalattijukból csalogatja elő a nácit. Korrekció: „csupán” sokuk tudatalattijából. Sokuk tehát csak addig konzervatív republikánus (és egyben demokrata gondolkozású), amíg a társadalmi normák fel nem lazulhatnak.

Olyankor pedig sokszor a családi filmekben az unalmas hétköznapok horgolt szvetteres, ájtatos, naponta kétszer borotválkozó, esténként tévévetélkedők előtt vasalt pizsamában horkoló embereiként ábrázolt alakokból előtörnek a mesterségesen elfojtott vágyak, a gyűlölet, és kinyílnak a fasisztoid, hímsoviniszta kadétiskolából hozott frusztrációk szelepei. Még szerencse, hogy ezek a családifilm-emberkék nem az igazi keresztények, és nem is az igazi konzervatívok. Ahogyan Trump sem az. S amiként a pápa szintén elmagyarázta. (Ennek margójára annyit, hogy Ferenc pápa nem Trump Istenhitét vonta kétségbe, hanem Trump abba vetett hamis „hitét”, hogy az az otrombaság, amiben Trump hisz, az nem éppen a kereszténység. Azt Trump csak hiszi, pontosabban ebben téved.)

De attól még nagy az állatkertje odaát és ideát egyaránt. Akármekkora kerítést akar húzni akármelyik határra.

Hiszen kerítés ide vagy oda, a hülyeség, a harag, a rosszakarat és a negatív példa minden határon által képes jutni… Sokkal-sokkal könnyebben, mint ama teve a tű fokán.