Tucatnál is több gyerek veszítette életét egy árvaházban kitört tűzben

Legalább tizenöt gyerek életét vesztette, és sokan megsérültek péntekre virradóra Haitin egy árvaházban kitört tűzben - közölte a helyi sajtó.

A tűz a fővárostól, Port-au-Prince-től délre fekvő Kenscoff település árvaházában tört ki, amelyet egy pennsylvaniai keresztény nonprofit szervezet működtet - jelentette a Le Nouvelliste című haiti lap. Értesülései szerint a tűzoltóknak több mint egy órába telt, míg kiértek a helyszínre.

"Ez egy nagyon tragikus incidens" - mondta Arielle Jeanty Villedrouin, a Társadalmi Jóléti Intézet igazgatója a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva. Hangsúlyozta: jelen helyzetben az a legfontosabb, hogy új otthont találjanak a túlélő gyermekeknek a főváros környékén.

Villedrouin szerint az árvaháznak nem volt hatósági működési engedélye. A Haitin működő 754 ilyen létesítmény közül mindössze 35 rendelkezik ilyennel.

Az árvaház egyik munkatársa szerint gyertyákat kellett használniuk világítás céljából az otthonban, mert az áramfejlesztő meghibásodott. Mint mondta, a halottak csecsemők, illetve 10-11 év körüli gyerekek voltak fele-fele arányban.

A Haiti a világ egyik legszegényebb országa, és a 2010-es, több mint 200 ezer ember életét kioltó földrengés következményeit a mai napig nem tudta kiheverni, miközben politikai válság, rossz biztonsági helyzet és éhínség sújtja. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2018-as jelentése szerint lakosságának csaknem fele, mintegy 5 millió ember alultáplált.


(MTI)