Tudnak valakikről, akik arról egyeztettek, hogy fegyverrel mennek Nagymácsédra!

2018. február 28. - 18:48 | Belföld

Robert Ficóval egy időben sajtótájékoztatót tartott Tibor Gašpar országos rendőrkapitány is.

Tudnak valakikről, akik arról egyeztettek, hogy fegyverrel mennek Nagymácsédra!
Fotó: Paraméter

A rendőrkapitány elmondta, egyelőre nem tudni, hogy összefüggésben áll-e a cselekmény a nagymácsédi kettős gyilkossággal, de ettől függetlenül házkutatást tartottak kábítószeres bűncselekménnyel gyanúsítható személyeknél, és a vizsgálat során olyan releváns információhoz jutottak, miszerint

pénteken két személy arról egyeztetett, hogy fegyvert vesznek magukhoz, és Nagymácsédra mennek.

Gašpar közölte, hogy az említett házkutatás során legalább 160 gramm pervitint, lőszert és fegyvereket is lefoglaltak. Egy személyt őrizetbe vettek és javaslatot tettek az előzetes letartóztatására.

"Jelenleg folyik azoknak az információkna a begyűjtése, miről is szólt az a bizonyos péntek, mire kellettek a fegyverek, és miért Nagymácsédon.

Mindemellett találtak olyan nyomot is, miszerint valaki Kuciakék háza mögött a kerítésen távozhatott és beült egy autóba. Eddig összesen három helyen tartottak házkutatást, több embert kihallgattak.

Gašpar közlése szerint bebizonyosodott, hogy ugyanazzal a fegyverrel lőtték le Kuciakot és menyasszonyát is.

Kapcsolódó anyagaink:

KOMMENTÁR: Ján Kuciak és kedvese vére ott van a kormány mundérján!

Hullanak az első fejek a maffiaügyben, Fico két munkatársa veszi a kalapját

Minden, amit a Kuciak-gyilkosságról tudni lehet. Összeszedtük a maffiás rémtörténet legfontosabb elemeit

A meggyilkolt újságíró utolsó cikke: Az olasz maffia Szlovákiában van, és csápjai a politikáig érnek

(Denník N/parameter)