Túl alacsony az átoltottság Németországban

2021. szeptember 2. - 13:12 | Külföld

Túl kevesen rendelkeznek védőoltással az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen Németországban, ezért ősszel ismét korlátozásokra lehet szükség - mondta az egyik legtekintélyesebb német járványügyi szakember egy csütörtöki interjúban.

Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a durván 61 százalékos átoltottság messze nem elég a járvány erősödő, negyedik hullámának feltartóztatásához.

"Ezzel az (átoltottsági) aránnyal nem vághatunk neki az ősznek"

- mondta a szakember.

Kifejtette, hogy a korábbiaknál jóval fertőzőképesebb delta vírusváltozat szétterjedése miatt a hatvan feletti korosztályban 90 százalékos, a hatvan alattiaknál pedig 85 százalékos átoltottságot kell elérni a járvány megállításához.

A 12 év alatti gyerekeknél - akik még nem kaphatnak oltást - a rendszeres, heti többszöri iskolai teszteléssel kell megelőzni a járványkitöréseket - tette hozzá.

Aláhúzta, hogy a lakosság egyre kevésbé fogadja el az oltást, ami "nagy baj". Az oltási kampány lassulása miatt azzal kell számolni, hogy októberben és novemberben ismét korlátozni kell majd a fertőzésveszéllyel járó érintkezéseket, egymás közti kapcsolatokat - mondta Christian Drosten.

A szövetségi kormány összesítése szerint csütörtökig - az oltási kampány 251 napja alatt - 102,2 millió adag vakcinát adtak be Németországban. Legalább egy adagot a lakosság 65,5 százaléka - 54 442 242 ember kapott. Teljes oltással a lakosság 60,9 százaléka - 50 600 451 ember - rendelkezik.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 13 715 fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csaknem 10 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 12 626-hoz képest.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 970 102 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 33 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 92 256-ra emelkedett.

(MTI)