Túltolja a narkós hisztit a piásnak titulált Danko, most Čaputovától akar egy bocsit

Zuzana Čaputová államfőnek kellene bocsánatot kérnie tőlem, jelentette ki Andrej Danko újságírók előtt kedden. Az SNS-es házelnök azt állítja, hogy Čaputová becsmérelte őt még azelőtt, hogy elfoglalta volna a hivatalát.

Túltolja a narkós hisztit a piásnak titulált Danko, most Čaputovától akar egy bocsit
Fotó: tasr

„Az elnök asszony kérjen tőlem elnézést a Facebook-bejegyzései miatt, mint magán személy. Ami az intézményt illeti, az elnöki hivatalt tisztelem. Az elnöki hivataltól mindig kész vagyok elnézést kérni” – szögezte le. Dankót az elnöki tanácsadóktól származó, parlamentnek címzett kijelentések is sértik. „Ne állítsanak be úgy, mint aki nem tud viselkedni” – jegyezte be. Hangsúlyozta: az államfőnek minden embert képviselnie kell, az elnöki hivatalt pedig egyik párt sem használhatja ki a saját céljaira.

„Az elnök asszony előtt álló legnagyobb kihívás az olyan emberektől való függőség felszámolása, mint amilyen Poliačik” – fűzte hozzá.

Andrej Danko, a parlament elnöke a keddi ülésen kijelentette: nem tiszteli Zuzana Čaputová államfőt. „Akkor fogom tisztelni az elnöki palotát, ha független, apolitikus lesz, és nem olyan narkósokat fog szolgálni, amilyen ön” – mondta Danko Martin Poliačik független képviselőnek. Később nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezte: tiszteli Zuzana Čaputová államfő funkcióját és hivatalát. Ugyanakkor sajnálja, hogy az elnöki palota nem apolitikus.

Zuzana Čaputová államfő nem lát semmilyen okot arra, hogy reagáljon az efféle megnyilvánulásokra. 

TASR