Tűzoltóautóra cserélte szánját a Télapó Dunaszerdahelyen

2016. december 5. - 19:45 | Régió

Mikulás napi ünnepséget tartott a dunaszerdahelyi tűzoltóság vasárnap délután.

Tűzoltóautóra cserélte szánját a Télapó Dunaszerdahelyen
Fotó: a szerző

„Ez az ünnepség egy nagyon régi, több évtizedes hagyomány itt nálunk. A Tűzoltó Szakszervezet helyi alapszervezetével együtt szervezzük meg ezt az eseményt minden évben. Ez azoknak a gyermekeknek szól, akik azért már tudják, hogy ki is az a Mikulás, azonban ez a nap nemcsak a gyermekeké, hanem mondhatni egy szakszervezeti nap is egyben, így a szülők is részt vesznek rajta. Ezenkívül nyáron megünnepeljük a gyermeknapot, annak érdekében, hogy egy évben legalább kétszer alkalmuk legyen a gyermekeknek, szülőknek találkozni, ismerkedni egymással. Ez a nap a tűzoltókról, s családjukról szól” - tudtuk meg a Járási Tűzoltó- és Műszaki Mentőszolgálat igazgatójától, Čandal Tibortól.

Az eseményt a Tűzoltóság és a Tűzoltó Szakszervezet karöltve szervezte meg. Külső támogatói is voltak a rendezvénynek, illetve minden tűzoltó ott segített, ahol tudott, kinek éppen mire volt lehetősége, azt kínálta fel annak érdekében, hogy minél színvonalasabb legyen az ünnepség, tette hozzá az igazgató.

A szervezők finom étellel, itallal, élő zenével várták a látogatókat, s egy kis meglepetésműsorral is készültek a gyermekeknek. A dunaszerdahelyi Rivalda Színház tagjai látogattak el hozzájuk egy nagyon mókás Mikulás-előadással. Először a Télapó manói érkeztek, akik tréfás találgatásaikkal szórakoztatták a kicsiket és nagyokat egyaránt. Arra keresték a választ, hogy vajon hogyan is néz ki a Télapó. Majd pedig megérkezett a Mikulás is, nem mindennapi módon, hiszen ez alkalommal a rénszarvasait és a szánját tűzoltóautóra cserélte. Miután köszöntötte az apróságokat, előkerült a jó gyermekek listája, akik mind ajándékcsomagot kaptak. A Télapó rövidesen elbúcsúzott, ámde az ünnepség ezzel nem ért véget, hiszen a falatozás és a mulatozás tovább folytatódott.

„Minden évben igyekszünk egy kicsit motiválni a gyerekeket arra, hogy jól viselkedjenek az év folyamán. Természetesen kapnak ajándékcsomagot, de felhívjuk a figyelmüket arra, hogy ahhoz, hogy a jövő évben is jutalmat kapjanak, szót kell fogadniuk. Úgy gondolom ugyanis, hogy ebben a mai világban sokkal jobban hat a gyermekekre a külső hatás. Otthon mindenki megígéri, hogy jól fog viselkedni, de ezt persze nem mindig tartják be” - mondta Čandal Tibor.

(SzC)