Tűzoltók, séfek és pillangók buliztak Szapon

2018. február 12. - 17:46 | Régió

Különféle jelmezekbe öltözött gyerekek lepték el vasárnap délután a szapi kultúrházat, akik mind azért versengtek, hogy az ő maskarájukat találja a legjobbnak a zsűri. A Farsangi kavalkádnak keresztelt rendezvényt a Csemadok helyi szervezete és a Szapi önkormányzat szervezte.

Tűzoltók, séfek és pillangók buliztak Szapon
A szerző felvételei - további fotókért kattints!

A vasárnap délutáni mulatságon nemcsak a szapi, de a környező falvak gyermekei közül is részt vettek néhányan. Bemelegítésként az Aranykert bábcsoport szórakoztatta őket Bűvös kendő című előadásával, majd felvonultak a jelmezbe öltözött gyerekek. A zsűri három kategóriában pontozta a jelmezeket, így a legkisebbek (0-3 évesek), a középső kategória versenyzői (4-6) és a legidősebbek (7-11) is külön díjazásban részesültek. Míg a színes felvonulás után az ítészek csapata tanácskozni indult, addig a Nagymegyeri Szabadidőközpont táncosai szórakoztatták a jelenlévőket. Ám az eredményhirdetésre sem kellett sokat várni, hiszen hamarosan kiderült kik kapták a legtöbb pontszámot, de legyenek bár tűzoltónak, hercegnőnek, boszorkánynak, méhecskének, tündérnek vagy éppen őszi fának öltözve, mind kaptak ajándékot, hiszen a község lakosai és a gyerekek szülei 66 tombolát gyűjtöttek össze a közel harminc maskarás gyerkőcnek.

Így senki sem tért haza üres kézzel, lényegtelen volt, hogy a zsűri hány pontot adott a jelmezükre, minden maskarás gyermek győztes volt a vasárnapi Farsangi kavalkádon.

(dor)

Címkék: farsang, Szap