Üdülési csekk csak a legalább két éve dolgozó alkalmazottaknak jár majd

2018. október 15. - 16:41 | Belföld

Az üdülési utalványok azon cégek számára lesznek kötelezőek, amelyek 50 vagy ennél több dolgozót alkalmaznak.

A csekkeket csak olyan alkalmazottak igényelhetik majd, akik legalább 24 hónapja munkaviszonyban vannak az adott cégnél. Ezt Radovan Baláž, az SNS képviselője jelentette ki a parlament gazdasági bizottságának hétfői ülése után az idegenforgalom támogatásáról szóló törvényjavaslattal összefüggésben.

Baláž hozzátette: a gazdasági bizottság elé terjesztett módosító javaslat két alapvető változást fogalmaz meg az eredeti javaslathoz képest. Az első módosítás értelmében csak az 50 vagy ennél több dolgozót alkalmazó vállalatok számára lesz kötelező biztosítani az üdülési utalványokat. A 49 vagy ennél kevesebb alkalmazottal működő cégek esetében az üdülési csekkek önkéntes alapon lesznek kiutalhatók a dolgozóknak.

A másik jelentős változás, hogy az üdülési utalvány igénylésének feltétele nem 12, hanem legkevesebb 24 hónapnyi munkaviszony lesz, melyet az adott alkalmazottnak ugyanannál a munkáltatónál kell ledolgoznia. „Elsősorban a hazai idegenforgalmat szeretnénk támogatni, ezért a kedvezmény csak a szlovákiai szállásokra fog vonatkozni” – tette hozzá Baláž.

TASR