UEFA - De Bruyne, Kante vagy Jorginho lesz az előző idény legjobbja

2021. augusztus 19. - 19:08 | Sport

A Bajnokok Ligája-győztes Chelsea-t erősítő N'Golo Kante és Európa-bajnok klubtársa, Jorginho, vagy a Manchester Cityvel angol bajnok és BL-döntős Kevin De Bruyne lesz az elmúlt idény legjobb játékosa az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA).

UEFA - De Bruyne, Kante vagy Jorginho lesz az előző idény legjobbja
Fotó: sport24.sk

Az UEFA csütörtökön honlapján jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amelyen az Európa-bajnokságon szereplő 24 válogatott szövetségi kapitánya, valamint a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga főtábláján érintett 80 csapat vezetőedzője, továbbá az 55 tagországból egy-egy kiválasztott sportújságíró adhatta le voksát. A szavazóknak az első hármat kellett megadniuk, az első helyezés öt, a második három, a harmadik egy pontot ért, az edzők nem szavazhattak saját tanítványaikra.

A díj fennállásának 11 éve alatt először fordult elő, hogy a hármas listára kizárólag középpályások kerültek.

Az UEFA azt is közölte, hogy a negyedik helyen a Barcelonát nyáron elhagyó, és a Paris Saint-Germainhez igazoló Lionel Messi végzett, akit sorrendben a tavalyi győztes Robert Lewandowski (Bayern München), Gianluigi Donnarumma (AC Milan/PSG), Kylian Mbappé (PSG), Raheem Sterling (Manchester City), Cristiano Ronaldo (Juventus), valamint Erling Haaland (Borussia Dortmund) követett.

A győztest jövő csütörtökön, a BL-csoportkör isztambuli sorsolásán hirdetik ki, a legjobb női játékossal, edzőkkel, kapusokkal, védőkkel, középpályásokkal és támadókkal együtt.

A legjobb női játékos a BL-győztes Barcelona három képviselője, Jennifer Hermoso, Lieke Martens és Alexia Putellas közül kerül ki.

Az év edzője díjra a férfiaknál a két BL-döntős csapat szakembere, Josep Guardiola (Manchester City) és Thomas Tuchel (Chelsea) mellett az olaszokkal Eb-aranyérmes Roberto Mancini számíthat még.

MTI