Ugrásszerűen nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Haitin

2020. június 8. - 19:51 | Külföld

Három hét alatt több mint 2500-al nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Haitin, a Covid-19-nek már 50 halálos áldozata van - áll az Orvosok Határok Nélkül (MSF) hétfői közleményében.

Ugrásszerűen nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Haitin
Fotó: AP

A segélyszervezet elsősorban a törékeny egészségügyi rendszert és a betegséget övező előítéleteket, valamint az elővigyázatosság hiányát tette felelőssé az új fertőzésekért.

A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a világ egyik legszegényebb országában csupán két laboratóriumban van lehetőség tesztek elvégzésére, így a fertőzöttek valódi száma vélhetően sokkal magasabb lehet.

Leszögezte azt is, hogy három héttel ezelőtt Haitin csupán 100 regisztrált fertőzött volt.

A fertőzések csaknem 75 százalékát a fővárosból, Port-au-Prince-ből jelentették, de az ország mind a 10 megyéjéből jeleztek koronavírusos eseteket. A halálozások 60 százaléka szintén Port-au-Prince-ben történt.

A közleményben kiemelték, hogy több egészségügyi központot megtámadtak, néhányat pedig be kellett zárni, mert - megfelelő védőfelszerelés hiányában - az ott dolgozók is elkapták a vírust.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a lakosság nagy része, elsősorban a túlzsúfolt nyomornegyedekben élők nem tudják követni a kormány társadalmi távolságtartásra és maszkviselésre szólító rendelkezéseit.

Több ezer haiti vendégmunkás tért vissza a járvány által legsúlyosabban érintett karibi térségbeli országból, a szomszédos Dominikai Köztársaságból, ahonnan már több mint 17 ezer fertőzöttet jelentettek.

Az Orvosok Határok Nélkül aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy sokan, akin a Covid-19-betegség tünetei mutatkoznak, nem mernek kórházba menni. "Ahogy terjed a vírus, úgy terjednek a vele kapcsolatos előítéletek is" - mondta ezzel kapcsolatban Hassan Issa, a szervezet haiti irodájának a vezetője.


MTI

Címkék: koronavírus, Haiti