Ugrott a nagymegyeri rendelőintézet felújításának projektje, legalábbis egyelőre
Elutasította az egészségügyi minisztérium Nagymegyer projektjét a városban működő rendelőintézet felújítására. A projektet az elsődleges egészségügyi ellátást biztosító infrastruktúra fejlesztésére kiírt felhívás keretében nyújtotta be a város még 2019-ben.

Nagymegyer önkormányzata a 823 ezer eurós projekt beadását még 2019 decemberében hagyta jóvá. Ebből 700 ezret tenne ki az EU-s, 82 ezret az állami támogatás és 41 ezret pedig az önrész. A legelején, 2019 végén egyébként még 1,05 milliós projektről volt szó, és arról, hogy a jóváhagyása esetén két éven belül megvalósulhat. Azóta persze történt egy kormányváltás és beütött a világjárvány is.
Idén márciusban, a testület akkori ülésén egy költségvetésmódosításnál szóba került, hogy az önrész már 120 ezer euró.
„A kiírás első körében benyújtottuk a pályázatot 14 orvos becsületbeli nyilatkozatával. A második körbe, melynek határideje február volt, már építkezési engedélyre volt szükség, valamint konkrét szerződésre az orvosokkal. A projekt kivitelezésének részletei nem változtak, viszont időközben módosítottak azon, hogy mit tehetünk bele indokolt költségként, és mit nem. Voltak olyan tételek, amelyek az első körben még benne szerepeltek, a második körben viszont már az EU-s finanszírozás szempontjából indokolatlan költségeknek bizonyulnak, például egy elektronikus beléptetőrendszer” – magyarázta ezt akkor kérdésünkre Holényi.
A projekt benyújtásához 4 orvossal kötött szerződésre volt szükség, köztük kell legyen két körzeti orvos, egy gyerekorvos és egy nőgyógyász. A korábbi 14 orvosból az idei év elejére 11 lett, akikkel Nagymegyer szerződést tudott benyújtani a projekt mellé.
Ősszel viszont jött a pofon.
„Október 2-án kapott a város egy határozatot az egészségügyi minisztériumtól, ahol elutasították a projektet” – árulta el Holényi Gergő a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, hozzátéve, hogy ezután felvette a kapcsolatot a minisztériummal, majd több polgármesterrel közösen fellebbeztek az elutasított projektjeik miatt.
„Várjuk a minisztérium döntését, amely reményeim szerint a nagymegyeri projekttel szemben pozitív lesz, mivel az az egy pont, amit a határozatukba belefogalmaztak, egyáltalán nem állta meg a helyét és támadható” – fűzte hozzá.
Holényi ezt még kiegészítette azzal, hogy az elutasítás mellett indoklásként csupán annyi szerepelt, hogy a szomszédos Ekecs község számára megítélték a támogatást az ottani rendelőintézet modernizálására.
A felhívás keretén belül mindenesetre 20 millió eurót osztanak ki. Ekecs 755 ezer eurós támogatásról szóló projektjét még a pályázati felhívás első körében elfogadták hét másikkal együtt, a közeli régióból például Diószegé volt köztük. A felhívás második körében 14 projektet hagyott jóvá a minisztérium. Hetet nem hagytak jóvá, a rövid indoklás szerint Nagymegyerét azért nem, mert nem teljesítette a szakmai értékelés feltételeit.
(SzT)