Úgy néz ki, csak jövőre állhat össze a német kormány

2017. november 27. - 13:46 | Külföld

Januárban kezdődhetnek Németországban az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) koalíciós tárgyalásai a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) -  közölték  hétfőn vezető CDU-s politikusok.

Úgy néz ki, csak jövőre állhat össze a német kormány
Fotó: AP

Thomas de Maiziere belügyminiszter a Bild című lap online fórumán kiemelte, hogy a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - amelyen az SPD támogatottsága történelmi mélypontra, 20,5 százalékra zuhant - a szociáldemokraták "túl korán, és helytelenül" elkötelezték magukat az ellenzéki szerep mellett. Ezért most el kell távolodniuk ettől az állásponttól, hogy meg tudjanak felelni az ország sorsa iránti felelősségüknek. Ehhez "az SPD-nek egy kis időre van szüksége, amit meg kell adnunk neki" - mondta Thomas de Maiziere.

Hozzátette, hogy a CDU/CSU pártszövetség és az SPD 2013-ban kezdett kormányzati együttműködésének folytatásához vezető út első állomása csütörtökön lehet, amikor mind a három párt elnöke közösen tárgyal Frank-Walter Steinmeier államfővel arról, hogy miként lehet előmozdítani a kormányalakítási folyamatot a CDU/CSU, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek koalíciós egyeztetésének kudarca után.

A második állomás az SPD december 7-én kezdődő háromnapos kongresszusa, amelyen a pártnak döntést kell hoznia a nagykoalíció folytatásáról szóló egyeztetések megkezdéséről - mondta a belügyminiszter. Szerinte az első megbeszéléseket talán még karácsony előtt megtarthatják, de a "tényleges tárgyalások" valószínűleg csak januárban kezdődnek.

Erre számít Julia Klöckner, a CDU egyik alelnöke is, aki az ARD országos köztelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: érthető, hogy a szeptemberi Bundestag-választás után a szociáldemokratáknak nehéz megbarátkozni a nagykoalíció folytatásának gondolatával, és "nem egyszerű" feladat szakítani a pártot az ellenzékhez soroló állásponttal. Azonban "Németországnak stabilitásra van szüksége", ezért el kell kerülni a kisebbségi kormányzást, azt a helyzetet, amelyben a CDU/CSU-nak minden ügyhöz külön-külön meg kellene szerveznie a többséget a Bundestagban. "Nem sok értelme lenne, ha egy kancellárnak Brüsszelben mindig azt kellene mondania, hogy nem tudok megígérni semmit, mert előbb otthon meg kell kérdeznem, hogy tehetek-e ígéretet" - mondta Klöckner. A koalíciós tárgyalások szerinte is 2018 elején kezdődhetnek. Előbb az SPD-nek döntenie kell az ügyről a decemberi kongresszuson, aztán rövidesen elkezdődik a téli szünet, így az első megbeszéléseket januárban tarthatják meg - mondta.

A Bundestag-választás után a győztes CDU/CSU az FDP-vel és a Zöldekkel kezdett tárgyalást a közös kormányzásról. A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások egy hete fulladtak kudarcba, mert az FDP kiszállt a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló előzetes egyeztetési folyamatból. Arra hivatkoztak, hogy a négy párt között nem alakult ki elég bizalom, és nem tudtak egyetértésre jutni Németország megújításáról.

MTI

Címkék: CDU/CSU, SPD, Németország