Úgy tűnik, mégsem hatásos a vérplazmakezelés a koronavírus kezelésében

2020. október 23. - 07:53 | Tech

Nem hatásos a lábadozó betegek ellenanyagban gazdag vérplazmája a Covid-19 kezelésében - derül ki egy Indiában végzett kutatás eredményéből.

Úgy tűnik, mégsem hatásos a vérplazmakezelés a koronavírus kezelésében
Fotó: illusztráció

A British Medical Journal című orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint a lábadozók vérplazmája nem csökkenti a halálozási arányt és a betegség súlyosra fordulását sem sikerült vele megakadályozni.

"A kísérlet során az derült ki, hogy a vérplazma kis hatással van arra, hogy a betegek megszabaduljanak a vírustól, de ez arra nem elegendő, hogy felépüljenek a betegségből"

- állapította meg Simon Clarke, a readingi egyetem mikrobiológus szakértője.

A kísérletet 464, közepesen súlyos tüneteket mutató Covid-19-es beteggel végezték, akiket két csoportra osztottak. Az egyik csoport vérplazmát és szabványos orvosi ellátást kapott, míg a kontrollcsoport nem kapott plazmát, csak hagyományos ellátást. Hét nap után a plazmával kezelt betegek egyes tünetei enyhültek, és az ellenanyagok nagyobb arányban semmisítették meg a vírust a szervezetükben, de a 28 nappal később a két csoportban nem volt különbség a halálozási arány és betegség súlyosbodása között.

Ian Jones, a readingi egyetem virológusa szerint

a vérplazmás kezelés akkor lehet hatásos, ha valaki a megfertőződést követően nagyon rövid időn belül megkapja,

ezért azt javasolta, hogy olyanokon végezzenek vérplazmás kezelési kísérleteket, akiket frissen diagnosztizáltak a fertőzéssel.

MTI

Címkék: vérplazmakezelés