Ugyanaz gátlástalanabbul

Hogy hogyan és miért kerül ez a micsoda egy formálisan ellenzéki médiatermékbe (a printbe meg egészoldalas „kormány”-reklám), most nem elemzem.

Az elért hatás mindenesetre 1. az olvasó megalázása („ugrálhatsz, de itt se kerülheted ki azt, amit száz decibellel döngetek a füledbe”), 2. az igazság végső relativizálása és a véleményszabadság röhögve sárba tiprása („felőlem olvashatsz ellenzéki véleményeket is, de az enyém többet ér, mert ezt belenyomom a képedbe, és nem dönthetsz úgy, csórikám, mint valami tudósítással vagy publicisztikával, hogy ha nem érdekel, egyszerűen nem olvasod el – én győztem, és mindig én győzök”).

Érdekesebb az összefüggés az a formálisan ellenzéki médiában elharsogott „kormány”-propaganda ténye és tartalma, valamint a fönti címben ismertetett fejlemény között. (A kormány szót itt azért teszem idézőjelbe, mert ez tulajdonképpen nem az ő propagandája, hanem uralmi elité, amely az Alaptörvényben nagybetűvel írt Kormányt fedőszervként és adminisztratív testületként alkalmazza.)

Mivel a statisztikai minta kicsi, mindössze százötven válaszadó, azaz a hibahatár nagy, lehet éppenséggel véletlen is, hogy a Mi Hazánk került az első helyre a négy e körben vezető párt közül (a másik három a Kutyapárt, a Momentum és a Fidesz). Ám a Mi Hazánk és a Fidesz között már akkora a különbség (20–14%), hogy talán jelez is valamit.

Ha nem ilyen tartalmú, ekkora hangerejű és ennyire sokcsatornás az adófizetők pénzéből működtetett, az adófizetőket butító és züllesztő propaganda, akkor a Mi Hazánk a fiatalok körében valószínűleg nem lehetne még népszerűbb, mint a Fidesz. Az előbbi nagyjából ugyanazt mondja, amit az utóbbi, csak politikai és kulturális gátlások nélkül. Ez pedig egy bizonyos életkor alatt vonzóbb, mint a játékszabályok betartása ilyen vagy olyan érdekből.

Annak, amit Magyarországon „jobboldaliságnak” neveznek, és amit elsőrendűen a Fidesz képvisel ország és világ előtt, fő tartalma és megkülönböztető jegye (mondom ezredszer) a Trianon-fókuszú sérelmi nacionalizmus. De a területi revíziót – futballsál ide, millenniumi térkép oda – a hivatalos politikában, kimondott szavakban mindeddig elvetették. (Kérdés, hogy a mostani nagy Putyin-megértés mögött nem az lappang-e többek között, hogy minden oroszok Keresztapja az elcsatolt területek sikeres és büntetlenül hagyott visszafoglalására ad példát. Legalábbis ez a célja.)

A Mi Hazánk viszont a kormánnyal ellentétben nem lacafacázik, revíziót követel, és látványosan elégeti a trianoni békeszerződés A4-es lapra nyomtatott szövegét. (Nem törődve azzal, hogy 1947 óta a párizsi békeszerződés van hatályban.)

2015 után egy-két évig a migráns volt a fő ellenség a kormánypropagandában, akivel szemben meg kellett védeni a magyarok biztonságát, kultúráját és törvényes rendjét. A Mi Hazánk leendő elnöke „mezőőrök” bevetésével migránsvadászatot folytatott az irányítása alatt álló határ menti településen.

Aztán a „genderelmélet” lépett elő legalábbis az egyik fő veszéllyé, gyermekvédelem címszó alatt – a Mi Hazánk elnökhelyettese sajtótájékoztatón oldalanként bedarálja a Meseország mindenkié című könyvet. A logikus eljárás a trianoni A4-es mintájára a könyvégetés lett volna, ettől talán a történeti tájékozottság tartotta vissza (mégiscsak tanult valamit a politikatudományi doktori iskolán), talán a tűzvédelmi kockázat.

Ugorjunk kicsit előre. A most zajló háborúban a Mi Hazánk az orbáni vonalat követi („nem a mi háborúnk”, „a magyar érdek az első”, azonnal béketárgyalások kellenek, a brüsszeli szankciók Moszkvának nem ártanak, Magyarországnak szenvedést hoznak), de a párt még azt „civil”, humanitárius segélyt is sokallja, amit a kormányok a fegyverszállítások látványos megtagadásával, az EU-nak hátat fordítva, kédoldalú államközi alapon nyújt az ukránoknak. Ugyan miért vonják el A Magyarok szájától azt a hetvenmilliárdot.

Ahogy nézem, az egyetlen kérdés, amiben a Mi Hazánk szemben áll a kormánnyal, a Debrecen melletti akkumulátorgyár dolga, egészen a helyi népszavazásig. De annak a tények a feltűnő hanyagolása, hogy ezt kínaiak csinálják, az antiglobalista és antikapitalista, összeesküvés-elméletes retorika, a „Disznófejű Nagyúr” emlegetése tökéletesen megfelelel a föntebb említett, kormányhoz és Fideszhez köthető egyik, bármikor elővehető narratívájának, amit a valahai államtitkár, Bogár László „professzor” népszerűsít talán a legszorgalmasabban.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy a Mi Hazánk létezése és parlamenti jelenléte miatt aggódom: nincs benne semmi rendkívüli. Európában, azon belül a posztkommunista térségben nem kevés az újfasiszta párt és mozgalom. Ha nem sértenek alkotmányt, nem lehet őket kizárni a politikai életből. A demokrácia nem attól demokrácia, hogy nincsenek benne szélsőségek.

A baj Magyarországon az, hogy az újnyilas párt a kormányzó erő politikáját folytatja – oldalirányban – más eszközökkel. Akár az álellenzék ráosztott szerepét játssza, akár nem, népszerűsége és befolyása végső soron a kormányzó erő nem demokratikus módon fenntartott, az ellenzéket is megbetegítő túlhatalmából adódik.

Ez a magát „centrális”-nak mondó erő és ez a túlhatalom olyan körülményeket teremt, ahol a szélsőségek normálisak. Azon felül, hogy – amint a bevezetésben idézett felmérés mutatja – vonzók. Úgyhogy ezek a körülmények Magyaroszágon beláthatatlan ideig megmaradnak. És ettől valahogy semmilyen törvény vagy kormányrendelet nem védi meg gyermekeinket.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban a hallani a nyilas „Kitartás!” köszönést (személyes tapasztalat, nem kell sokat járkálni hozzá a városi utcákon). Nem hiszem, hogy azok a rendezett arcú, viszonylag jól öltözött fiatalok, akik használják, ne tudnák, mi jön ki a szájukon (ha esetleg mégis ennyire tudatlanok, arról biztosan nem a nemzeti történelem-tananyagból száműzott liberális szellem tehet), de azt se hiszem, hogy holnaptól elkezdik megvalósítani, mondjuk, a Zoltán Gábor Orgiájában leírt magatartásmintákat.

Csak abban vagyok biztos, hogy ilyen divat nem létezhetne az évtizedes butítás és erkölcspusztítás nélkül. És ebből a romlott állapotból a nemzetnek nagyon nehéz lesz kimásznia.