„Ügyes kezek” kiállítás Hegyétén

2019. december 19. - 20:32 | Régió

A Hegyéte XIII. karácsonya nevű rendezvény keretén belül, ismételten megrendezésre került az Ügyes kezek kiállítás. Az előző évekhez hasonlóan a kiállítás szervezője a helyi Őszirózsa Nyugdíjas Szervezet.

„Ügyes kezek” kiállítás Hegyétén
Fotók: a szerző- További felvételekért kattints!

A szervezet tagjai elmondták, évekkel ezelőtt örömmel és támogatással fogadta ötletüket Hegyéte polgármestere, aminek köszönhetően mára hagyománnyá válhatott e remek esemény.

A kiállításon a helyi és a környékbeli falvak ügyes kezű emberkéinek alkotásait lehetett megtekinteni. Megvalósult kreatív ötletek tömkelege kapott helyet az asztalokon. Idén közel húsz kiállító érkezett. Szinte mindannyian szerényen álltak műveik mellett, s örömmel fogadták a dicsérő szavakat.

Az elismerést az összes kiállító megérdemelte, hiszen valóban igazi csoda kerül ki kezeik közül. Szalagdíszek, horgolt figurák, textilszobrok, gyurmafigurák, festmények, gyertyák mind fellelhetők voltak. A közelgő ünnepre való tekintettel egy csodaszép, horgolt figurákból álló betlehem is helyet kapott a teremben.

A helyi általános iskola és óvoda csöppségei egyaránt megmutatták ügyességüket, kiállításra kerültek aranyos kis rajzaik. Voltak olyanok is, akik különleges gyűjteményeiket mutatták meg. Az egyik úriember például történelmi ereklyéit állította ki, melyekről szívesen mesélt is az érdeklődőknek.

A nyugdíjas szervezet tagjai elmondták, büszkék arra, hogy ennyi tehetséges lakója van Csallóköznek. Örömmel és szeretettel veszik ki részüket a nagyközönség előtt való bemutatkozásukból.

SzC