Új Batmanje van Dunaszerdahelynek!

Bíró Szabolccsal beszélgettem, aki csak úgy csípőből kirázott egy igencsk fülbemászó dalt, s talán még ő sem gondolta volna, hogy a videó megjelenése után alig pár órával az Index, a HVG és a Blikk is kiemelt helyen foglalkozik vele.

Jóformán ki sem aludtad magad a 10 éves székirodalmi jubileumi ested után, és máris a nyakunkba zúdítottál egy olyan videót, amire talán senki sem számított. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy icipici előzménye azért van a dolognak. A kapocs a fiad, Bence, aki a gyermekekhez szóló kisprózád esetében egy rejtett, áttételes főszereplő, az aktuális dal klipjében viszont egy hús-vér figura, aki korát meghazudtoló módon játssza, sőt, nagyon élvezi – ha jól tudom – első filmbéli főszerepét. Az akusztikus dal szövegét és zenéjét is te írtad. Spontán jött, vagy már korábban kész volt a dal és most tértél vissza hozzá ismét?

A dalt eredetileg még valamikor az év elején írtam, teljesen spontán módon, bármiféle cél nélkül. A dolgozószobámban van egy gitárom, és habár borzalmasan rossz gitáros vagyok, néha pengetek rajta, csak úgy, a saját szórakoztatásomra. A Bogyóbatman is így született, pusztán hülyéskedésből, illetve időnként ezzel szórakoztattam a fiamat és a páréves barátait. Aztán nyáron, néhány pálinka után előadtam a dalt Szabó Tibor Benjáminnak, az Athenaeum Kiadó vezetőjének: ő annyira beleszeretett, hogy azóta mondogatta nekem, vegyem fel rendesen, forgassak hozzá klippet, tegyem közzé, mert szerinte ezt sokan szeretnék. Tibor annyira rákattant a Bogyóbatmanre, hogy tulajdonképpen az ő kedvéért készült el ez a verzió, és nagyon úgy tűnik, igaza volt.

A fiam egyébként rettenetesen élvezte a forgatást: eleve nagyon szeret szerepjátékozni, kitalált figurák bőrébe bújni, így cseppet sem volt ellenére a dolog, nagyon rövid idő alatt sikerült felvennünk az egyes jeleneteket.

Bíró Szabolcs (Fotó: Soós Laca)

Az utóbbi évtized gyermekdalainak többsége sajnos vagy cukorbevonatos nyálparádé, vagy maníros mesterkéltség, vagy nettó diletantizmus, illetve a három elegye. Vannak ugyan erős kivételek, amelyek általában a népköltészetet és a népzenét házasítják a komolyzenével, a dzsesszel vagy a rockkal (pl. Kaláka, Korpás Éva, Szalóki Ági), de ezek a zenék sajnos nagyon csekély mértékben vannak jelen a magyarországi és a hazai magyar médiában. Erre jössz Te, s írsz valami nagyon más dolgot. Egy baromira egyszerű vadnyugati, latinos minimál témát fűszerezel egy vicces, első hallásra nagyon lazának tűnő, de azért ettől fontosabb jelemtéstartalmú szöveggel (talán nem is véletlen, hogy december hatodika előtt tetted közzé).

Köszönöm a dicséretet! Kissé zavarba is hoztál, hiszen mint mondtam, ez a dalt teljesen spontán született, bármiféle konkrét cél nélkül. Nem gondolkodtam stílusokon, nem mérlegeltem, milyen zenét akarok csinálni: fogtam három egymáshoz passzoló akkordot, és választottam egy olyan ritmust, amire a gyerekek jól tudnak „megőrülni“. Én egyébként nem is nagyon szeretem ezt a „gyermekdal“ kategóriát, mert ahogy mondod, kevés kivételtől eltekintve egészen gagyi dolgok születnek ebben a műfajban (a pozitívak között mindenképpen említsük meg Gryllus Vilmost!).

A fiammal egészen apró kora óta leginkább bluest, funkyt, rockot, minőségi élőzenét hallgattunk: Deák Bill Gyulát, Horváth Charlie-t, AC/DC-t, Queent, Styxet, Earth Wind and Fire-t. Nem túl vad dolgokat, de rendes zenét – ugyanúgy, ahogy nálunk az idétlen gügyögés is kimaradt, én az ilyesmit egyáltalán nem szeretem, nem is pártolom. Ez lehet a kulcsa annak, hogy a Bogyóbatman is úgy gyerekdal, hogy közben nem az. És hogy aztán ez az egész éppen advent első vasárnapján került ki a YouTube-ra, az szinte véletlen időzítés, de egy kifejezetten szerencsés véletlen.

Zenészpartnered Gálffy József volt, akit a legtöbben a RAF-II, az Aranymetszés ill. a Szuperzöld zenekarokból ismerhetnek. Józsi az akusztikus gitárt kezeli, de nekem valami azt súgja, hogy az intróból és a hangszerelésből is vastagon kivette a részét.

Így van, Józsi nélkül ez nemhogy egészen más lenne, de eleve el se kezdtem volna nélküle. Amit én elpengetek gitáron, az kriminális. A dal tempója és dallama megvolt, de kellett hozzá egy jó gitáros, hogy kitaláljon egy olyan pengetést, amitől a gyors ritmus még megmarad, de nem lesz „tuc-tuc“ jellegű romapop. A próbákon (azon a kettőn, amit a felvétel előtt tartottunk) a pengetéssel legalább annyit foglalkoztunk, mint az egész dallal, és végül Józsi tette hozzá azt, amitől a Bogyóbatman kapott egy countrys beütést. Az intró megszületése is ugyanolyan spontán volt, mint ahogy a dal létrejött. Józsi éppen a gitárját hangolta, majd elkezdett improvizálni. Ahogy meghallottam, rögtön rászóltam: „Ez mi volt? Nagyon tetszett! Tegyük bele intrónak!“

Amit még külön kiemelnék, az a basszusgitár. Eredetileg csak az akusztikus gitárt és az éneket rögzítettük volna, és Józsi már fel is játszotta az alapokat, amikor megkérdezte, ne pengessen-e az egész alá még egy sávot a gitárja basszushúrjaival. Nekem ekkor jutott eszembe, hogy akad itthon rendes elektromos basszusgitár, csináljuk meg azzal. Végül Józsi írt hozzá egy komplett basszustémát, ami szerintem iszonyatosan sokat dob az egész dalon. Ő valami Johnny Cash-es témát akart, én viszont azt mondtam neki, pengessen úgy, mint Steve Harris a klasszikus Iron Maiden dalokban. A kettő ötvözetéből lett meg a kész anyag. Persze nem tökéletes, hiszen egyetlen óra alatt született a téma és történt meg a feljátszás – arról nem is beszélve, hogy Józsi nem basszusgitáros –, de még így is sokkal kövérebb lett tőle a hangzás, mint amilyen eredetileg lett volna.

A videót a „Székirodalom produkció“ mutatja be. Ennek a későbbiekben még lesz jelentősége, vagy csupán a jobb beazonosíthatóság miatt van így? Nem mellesleg a klip nézettsége egy nap alatt átlépte a 25 ezer megtekintést, amihez nyilván vastagon hozzájárult az is, hogy az egyik vezető magyarországi bulvárportál főhíreként szerepelt pár óráig. Azonban még a bulvár világa sem tudott rajta fogást találni, hiszen kifejezetten jókat ír a dalról. Mit gondolsz, van esélye egy szélesebb közönséghez is eljutnia a Bogyóbatmannek? Hallottam ilyen-olyan véleményt, de amiben mindenki megegyezett, hogy a dal hihetetlenül slágergyanús, jó értelemben.

A „Székirodalom produkció“ csak annyit jelent, hogy ez is hozzám köthető, az őrültségeim egyike. Az elmúlt években a „székirodalom“ egyfajta branddé vált számomra, így nem csak a könyveimre vonatkozik, hanem mindenre, amire kiterjed a munkásságom: a könyvturnékra, a vlogomra, és most már erre a házilag barkácsolt klipre is. Egyszer egy barátomnak füldugót ajándékoztam születésnapjára, hogy ha a könyvturnék során valamikor egy szobában aludnánk, tudjon tőlem pihenni: a füldugó csomagolását újracímkéztem, az lett a fantázianeve, hogy „székirodalmi horkolásszűrő“. Ez tehát nem jelent se többet, se kevesebbet.

Ugyanúgy, ahogy a dal sem akar több lenni saját magánál: ez csupán egy poén, egy jópofa ajándék az év végére az olvasóimnak, és persze mindenkinek, aki jól szórakozik rajta. Nem gondolom, hogy hatalmas megoldás lenne, nem veszem komolyabban a kelleténél – a bulvárnak köszönhetően viszont nem kevés elmeháborodott netes troll is megtalált magának, az ő böfögéseiket egy sóhajtás kíséretében töröltem a videó alól. Nem megyek bele ilyen vitákba, van jobb dolgom is – nekik a jelek szerint sajnos nincs.

Vajon lesz-e folytatása a szerzeménynek? Pár éve ugyan a „lantot“ végérvényesen a pennára cserélted, de aki egyszer elkezdett zenélni, az sose fogja igazán abbahagyni. Gondolom, ezt te is tudod…

Az aktív zenélést szerintem örökre befejeztem, de ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem fogok semmit elénekelni. Az intenzív zenekari létezést már nem tudnám vállalni, időnként azonban szeretek egy jót jammelni. Például évente egyszer fellépek Az Olvasás Éjszakáján az írókból verbuvált OlvÉjsz Band élén, tehát nem zárkózom el attól, hogy időnként utat engedjek a bennem dübörgő rock and rollnak. Sőt, orvosi javaslatra elvileg naponta kéne egy fél órát énekelnem, a tüdőm miatt. De hogy a Bogyóbatmannek bármilyen formában lenne folytatása, azt nem hiszem. Aztán ki tudja…

Ez az éved sem volt piskóta. Megjelent az Anjouk negyedik része, egy mesenovellád, egy ifjúsági regényed, turnéztál Benyák Zoltán kollégáddal, könyvbemutatókat tartottál, videókat állítottál össze, regényírói tíz évedet summáztad és még gyermekdalt is írtál. Most mondjam azt a székirodalom alapítójának, hogy Te aztán nem ülsz a seggeden? Kissé perverz… Mi várható 2018-ban?

Nem tagadom, tényleg irtózatosan sűrű volt ez az év, a felsorolásodat olvasva még én is majdnem seggre ültem. 🙂 Idén azért is vágtam bele ennyi projektbe, mert adni akartam valamit az olvasóimnak a tízéves születésnap okán. Jövőre sem fogok unatkozni, de 2018-ban azért fegyelmezettebb mederben akarom tartani a dolgaimat. Már szervezem a tavaszi-nyári székirodalmi könyvturnét, ami egy tucat állomásból áll majd, és szeretném megírni az Anjouk következő két kötetét. Ennyi bőven elég lesz jövőre. Meg persze nyáron lesz a 30. születésnapom, azt illene rendesen megünnepelni. Azt még nem tudom pontosan, milyen lesz a buli, de az élőzene semmiképpen sem maradhat ki belőle.

-lager-