Új köztársasági elnököt választ pénteken és szombaton Csehország

2023. január 12. - 20:19 | Külföld

Új köztársasági elnököt választ pénteken és szombaton Csehország. Milos Zeman jelenlegi köztársasági elnök második ötéves mandátuma március elején lejár, és a cseh alkotmány harmadik államfői megbízatást már nem tesz lehetővé.

Új köztársasági elnököt választ pénteken és szombaton Csehország
Fotó: TASR

A legfőbb alkotmányos tisztségért nyolc jelölt indul, akik közül a közvélemény-kutatások és a sajtó szerint csak háromnak van esélye a sikerre: Andrej Babis volt kormányfőnek, az ellenzéki ANO mozgalom elnökének, Petr Pavel nyugalmazott tábornoknak, a NATO Katonai Bizottsága volt elnökének és Danuse Nerudovának, a brünni Mendel Egyetem volt rektorának. Mindhárom jelölt támogatottsága 25 és 30 százalék között mozog. A többi jelölt - diplomaták, szenátorok, vállalkozók, tudományos dolgozók - támogatottsága jóval alacsonyabb, nem éri el a tíz százalékot.

A hatályos szabályok szerint az első fordulós győzelemhez a leadott szavazatok több mint ötven százalékát kell megszereznie valamelyik jelöltnek. Erre most sincs nagy esély, már csak a jelöltek nagy száma miatt is. A második fordulóba a két legsikeresebb jelölt jut, s végül az győz, aki megkapja a szavazatok többségét.

A felmérések eredményei alapján a prágai sajtó arra számít, hogy az első körben Andrej Babis kapja a legtöbb szavazatot, de az nem lesz elég az elnöki bársonyszék megszerzéséhez. A multimilliárdos Babist a két hét múlva sorra kerülő, döntő második fordulóba várhatóan Petr Pavel fogja elkísérni. Eddig minden felmérés azt jelezte, hogy a második fordulóban Petr Pavelnek, és Danuse Nerudovának is magasabb lenne a támogatottsága, mint Babisnak.

A volt kormányfőt leginkább az idősebbek, a nyugdíjasok, a tábornokot pedig a középosztály, a vállalkozók, míg az egyetlen női jelöltet a fiatalabbak támogatják. A fogadóirodák szerint az első kört ugyan Andrej Babis nyeri, de a végső győztesként két hét múlva már Petr Pavelt várja a többség.

A 10,6 millió lakosú Csehországban több mint nyolcmillió a szavazásra jogosultak száma.

A voksolás a csehországi hagyományoknak megfelelően most is kétnapos. A szavazóhelyiségek pénteken délután kettőtől este tízig, szombaton pedig reggel nyolctól délután kettőig lesznek nyitva.

A választási kampányra a szabályok szerint minden jelölt 50 millió koronát (825 millió forint) költhet el, a második fordulóba jutottak pedig további tízmilliót (165 millió forint).

A közvetlen elnökválasztást hosszú viták után tíz éve, 2013-ban vezették be Csehországban. Korábban az államfőt a parlament két háza választotta meg együttes ülésen.

Az 1993-ban megalakult Cseh Köztársaság első két elnökét, Václav Havelt és Václav Klaust a parlament, míg a harmadikat, Milos Zemant már a lakosság választotta meg.

mti/para