Új polgármestert választottak ebben a hat faluban a Dunaszerdahelyi járásban!

2022. október 30. - 07:29 | Régió

Négyben a régi nem indult, kettőben veszített.

Új polgármestert választottak ebben a hat faluban a Dunaszerdahelyi járásban!
Illusztráció - Cséfalvay Á. András (archívum)

Balony

Négy évvel ezelőtt Matus Frigyes polgármester még egyedüli indulóként nyert, idén viszont már visszavonult. Két helyi képviselő, Tovaryš Kristián, Wunderlich Zsolt, valamint egy harmadik jelölt, Németh Gábor mérettette meg magát a polgármesteri címért. A faluban a választásra jogosultak közel kétharmada (64%-a) ment el szavazni, és a legtöbben Tovaryš Kristiánra voksoltak. A 417 érvényes leadott szavazatból 227-et szerzett meg (54,43%). Ezentúl 40 éves polgármestere lesz a községnek.

Felsővámos

Négy éve - sokadszor - még a Híd és az MKP jelöltjének, Puss András és Zalka Ede összecsapásáról szólt a választás. Zalka Eduárd korábban 16 éven keresztül (1998-2014) vezette a dunaszerdahelyi járásbeli települést. 2006-ban és 2010-ben is sikertelenül próbálkozott vele szemben Puss András. 2014-ben jött el a fordulat ideje, Puss 270 szavazattal legyőzte a 214-et begyűjtő Zalkát, 2018-ban pedig ugyan szorosabb lett az eredmény, Puss ismét nyert. Idén ennek a küzdelemnek vége szakadt, ugyanis egyikük sem indult újra, akadt viszont helyettük 6 jelentkező, közülük a legizgalmasabb névnek előzetesen a Szövetség által jelölt 58 éves villanyszerelő, Bugár Béla tűnt. A választást viszont végül a legfiatalabb induló, a 32 éves független Almási Ernő nyerte. 66%-os részvételi arány mellett 508 érvényes szavazatot adtak le a faluban, ebből 268-at (52,75%) kapott Almási. A falu fele rá szavazott, a többi jelölt számai egyelőre nem ismertek.

Illésháza

Illésháza a következő település, ahol úgy választottak új polgármestert, hogy nem indult a régi. Ahogy korábban megírtuk, itt három képviselő és a polgármester asszisztensnője is megmérettette magát a visszavonuló Fehér Tibor posztjáért, aki öt választási cikluson keresztül, 2002 óta vezette a felső-csallóközi települést. Végül a polgármesteri asszisztens, Mészáros Erzsébet lett a befutó. A településen nem volt igazán magas a választókedv, a választásra jogosultaknak csupán az 51%-a vett részt a szavazáson, a 957 érvényes szavazatból viszont 274 érkezett Mészáros Erzsébetre, amivel ő kapta a legtöbbet.

Macháza

Macháza a negyedik település, ahol nem indult az aktuális polgármester, Ľudmila Láníková, akinek négy éve még kihívója sem akadt. Idén négyen pályáztak a megüresedett posztra, közülük pedig a 38 éves menedzser, Ľubomír Baka kapta a legtöbb szavazatot. Macházán ez nem jelent túl sokat, Baka ugyanis 101 szavazattal győzött, ami 59,52%-os részvételi arány mellett a 223 leadott érvényes szavazat közel fele.

Csallóköztárnok

Nagyon szoros eredmény született, és ebben a faluban a Szövetség által támogatott Horváth Attilát, aki az aktuális polgármester, legyőzte a Magyar Fórum által indított kihívó, Lami György. Horváth egy 2015-ös időközi választás óta vezette a községet, négy éve pedig szintén Lamival kellett megküzdenie a posztért. Akkor is szoros eredmény született, de 14 szavazattal többet szerezve (137) a Híd jelöltjeként induló Horváth Attila lett a befutó. Most fordult a kocka, nem is akárhogy. A választáson az arra jogosultak 64%-a vett részt, és a 259 leadott érvényes szavazatból 131-en választották Lami Györgyöt, aki idén a Magyar Fórum jelöltjeként indult, tőle mindössze 3 szavazattal kapott kevesebbet (128) a jelenlegi polgármester, Horváth Attila.

Úszor

A faluban némi meglepetésre a 43 éves állami tanácsosnak, Soňa Frankovának (független) sikerült legyőznie Sojka Zoltánt, aki 2010 óta három cikluson át irányította a falut, négy évvel ezelőtt még ellenjelöltje sem akadt. Rajtuk kívül egy harmadik induló is volt, Katarína Bitarovská személyében. Idén a választásra jogosultaknak pontosan a fele járult az urnákhoz, és a 700 leadott érvényes szavazatból 371-ot szerzett meg Franková, ami a győzelmét eredményezte. Azt pillanatnyilag nem tudjuk, mennyi szavazatot kapott a jelenlegi polgármester, illetve a harmadik induló.

(SzT)