Új, részben föld alatti szemetes konténereket helyeznek ki Vágsellyén

2018. november 1. - 15:33 | Régió

A vágsellyei városháza megkezdte a részben föld alatti szemetes konténerek elhelyezését Vágvecse (Veča) városrészben.

Új, részben föld alatti szemetes konténereket helyeznek ki Vágsellyén
Fotó: TASR

A tervezett 17 hulladéktároló közül tíz már a helyén van, a többit a napokban helyezik ki.

Erika Kollerová, a városi hivatal munkatársa elmondta: a munkálatok az ünnepnapok alatt is folytatódnak. Egyben felszólította a lakosokat, hogy egyelőre ne használják még a konténereket. Hozzátette: a szemét elszállítását csak az összes hulladéktároló kihelyezése után kezdik meg.

A város tájékoztatása szerint az új konténerek nem teszik lehetővé a hulladékhoz való hozzáférést, így megakadályozzák a közterek bepiszkítását is. Kollerová hozzátette: a konténerekben egy beépített chip jelzi, hogy mennyire telítettek. Úgy véli, a legtöbbet a hulladékgyűjtésen és –szállításon lehet megtakarítani az új hulladéktárolóknak köszönhetően.

„Egy nagy térfogatú, részben föld alatti konténer hat jelenlegi konténerrel ér fel. Az új hulladéktárolókat más mellett tűzjelzőkkel is felszerelik”

– zárta Kollerová.

TASR

Címkék: konténer, Vágsellye