Új szertárat létesítenek az önkéntes tűzoltóknak Izsapon

2018. október 28. - 11:19 | Régió

Pályázat útján nyert 30 ezer euróból létesítenek új tűzoltószertárat a Nagymegyerhez tartozó Izsapon.

Új szertárat létesítenek az önkéntes tűzoltóknak Izsapon
Fotók: H. T.

A tűzoltószertárral kapcsolatos munkálatok előkészületeiről a napokban tájékoztatta az izsapi önkéntes tűzoltók elnöke, Csápai Nikoletta, illetve titkára, aki egyúttal a nagymegyeri tűzoltóállomás parancsnoka, Hodosi Tibor a város vezetését, Lojkovič Sámuel polgármestert és Mikóczi Dénes alpolgármestert.

A pénzösszeget a belügyminisztériumnál nyerték el, a szertárral kapcsolatos munkálatokat pedig kora tavasszal szeretnék megkezdeni. A munkálatok magukba foglalják a jelenlegi szertár felújítását és annak bővítését is.

A kezdeményezés kapcsán örömét fejezte ki a polgármester is, majd ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat is segíteni fogja a kivitelezést. Szavai szerint szükség van rá, mert az önkéntesek a bajba esett lakosságot segítik, legyen szó az életükről, testi épségükről vagy a vagyonukról.

Csápai Nikoletta közlése szerint az izsapi önkéntes tűzoltószervezet 5 évvel ezelőtt alakult újjá, ám akkor még egyetlen bevethető technikával sem rendelkeztek, ma pedig van egy műszaki bevetésre alkalmas tűzoltókocsijuk és egy vízszivattyúval ellátott utánfutójuk, amit nagy esőzések után vethetnek be.

(SzT)