Új üzletlánc érkezik Szlovákiába, ami nagy konkurenciát jelenthet a népszerű boltoknak

camera

1

Új üzletlánc érkezik Szlovákiába, ami nagy konkurenciát jelenthet a népszerű boltoknak

Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció 

Megosztás

Szlovákiába érkezik és már alkalmazottakat is keres az Action nevű vállalat, amely tíz országban több mint kétezer üzlettel rendelkezik – írja a HN.

Szlovákiában is letelepedne a holland Action nevű nem élelmiszer diszkontlánc, amely tíz országban több mint kétezer üzlettel rendelkezik, és már alkalmazottakat is keres – konkrétan üzletvezetőt és három helyettest.

A vállalat az első boltját Pozsonyban nyitja meg a jövő évben. Az új játékos növeli a konkurenciát az olyan üzletekkel szemben, mint a Pepco vagy a KiK, ugyanis viszonylag azonos az árukínálatuk. Robert Le Veneur marketingszakértő szerint az Action profilban alacsonyabb szinten helyezkedik el, mint az említett két üzletlánc – szerinte, míg a középosztály a Pepcóban vásárol, addig az Action az alacsonyabb középosztályt célozhatja meg.

A vállalat Szlovákiába történő terjeszkedése nem számít meglepetésnek. 2021-ben 267 üzletet és két disztribúciós központot nyitott meg, belépett az olaszországi és a spanyolországi piacra, Csehországban pedig jelentős terjeszkedést ért el, amivel több mint 5 ezer új álláshelyet hozott létre.

A HN szerint az üzletlánc bevétele 2020-ban európai szinten elérte az 5,64 milliárd eurót, ami a 2016-os adatokhoz képest 110 százalékos növekedésnek felel meg. A nyeresége tavaly előtt 616 millió euró volt, ami 2016-hoz képest 98 százalékos növekedést jelent.


(hnonline.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program