Új váróterem várja az utasokat a pozsonyi nagyállomáson

Péntektől egy új, modern váróterem várja az utasokat a pozsonyi nagyállomás épületében. Ezt pénteken nyitották meg hivatalosan, Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi miniszternek és Martin Erdössy, a Szlovák Állami Vasutak (ŽSR) vezérigazgatójának a jelenlétében. 

Új váróterem várja az utasokat a pozsonyi nagyállomáson
Fotó: TASR/Jakub Kotian

A váróterem az állomás történelmi épületében található, az egyik régóta kihasználatlanul álló étterem helyiségében. A felújítás 825 560 euróba került (az adót nem számítva).

A munkálatok nem befolyásolták az állomás működését.

„Még sok munka vár ránk. Ha az ilyen szép várótermeknek köszönhetően olyan érzésük lesz az embereknek, hogy egy tiszta állomásra járnak, ahol a szolgáltatások is megfelelőek, akkor nagyobb kedvük lesz vonattal járni. És ez a fontos számunkra”

– közölte a közlekedési miniszter

A kihasználatlan helyiségek felújításával egyben előkészítették a pénztárak helyét is a felújítás második szakaszának az idejére.

Megjavítják az állomás épületének a bejáratát is. A pályázati időszak Érsek szerint már zajlik.

„Azt akarjuk, hogy ez még a jégkorong-világbajnokság előtt meglegyen”

– állapította meg. Az aluljárót az év végéig újítanák fel. Minden vágányhoz lift is fog tartozni – jelezte a ŽSR vezérigazgatója.

A közlekedésügyi miniszter a Pozsony és Komárom közötti szakasz vasúti közlekedése kapcsán elmondta, hogy szeretné, ha a szakaszon végig két sínpár lenne.

„Minimum Dunaszerdahelyig, utána pedig Komáromig. Egyetlen sínpár nem elég, szinte félóránként járnak a vonatok, és tele vannak. Ma is így utaztam”

– felelte a TASR kérdésére.

TASR