Új versenynaptárral és 15-18 futammal számol a Forma-1 irányítója

2020. március 24. - 10:56 | Sport

Nyári kezdéssel és új, átalakított versenynaptárral, valamint 15-18 hétvégével számol Chase Carey, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság elnöke.

Új versenynaptárral és 15-18 futammal számol a Forma-1 irányítója
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Az amerikai szakember hétfőn, késő este adott ki közleményt, amelyben azt írta, "elkötelezettek" a 2020-as idény megrendezésével kapcsolatban.

Carey emlékeztetett arra, hogy az elmúlt héten az F1, a tíz istálló, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közösen hozott azonnali és hatékony intézkedéseket a koronavírus-járvány terjedésével összefüggésben. Hozzátette, hogy bár egyelőre nem lehet megjósolni, mikor javul majd a helyzet, de biztosan javulni fog, ők pedig akkor készen állnak majd elindítani a vb aktuális idényét.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy az eddigieken túl további versenyek is a halasztás sorsára juthatnak, ugyanakkor a partnereinkkel együtt arra számítunk, hogy valamikor nyáron elkezdődhet a szezon, ezért is hoztuk előre az augusztusra tervezett szünetet március-áprilisra"

- írta Carey.

Az F1 első embere úgy fogalmazott, "jelentős módosításokra" kerül majd sor az év elején kiadott versenynaptárhoz képest, az idény eredetileg tervezett november 29-i befejezése pedig biztosan csúszni fog.

Carey hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben nem áll rendelkezésre elegendő és megfelelő információ ahhoz, hogy elkészítsék a naptárat, de arra számít, hogy a következő hónapban ebben a tekintetben javul a szituáció.

Hangsúlyozta, a lehető leghamarabb vissza akarnak térni a versenypályákra, de a legfontosabb változatlanul a versenyzők, a csapattagok és a szurkolók egészsége, ezért folyamatosan egyeztetnek és tanácsokat kérnek az egészségügyi szakemberektől.

A Forma-1 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, valamint a holland, spanyol és monacói futam elhalasztását jelentették be, hétfőn pedig a bakui Azerbajdzsáni Nagydíj szervezői közölték, hogy nem tudják megrendezni június 7-én a versenyt. Június közepén Kanadába, június végén pedig Franciaországba látogatna el a mezőny, de a világjárvány miatt ezeknek a futamoknak is kérdéses a megrendezése. Franciaország a fertőzéstől leginkább sújtott államok között van, és szigorú intézkedések vannak érvényben, Kanada pedig lezárta határait.

A Magyar Nagydíjra az eredeti tervek szerint augusztus 2-án kerülne sor.

(MTI)

Címkék: Forma-1