Újabb 250 ezer jegyet értékesítenek a Harry Potter-színdarab előadásaira
Újabb 250 ezer jegyet értékesítenek a Harry Potter színdarabra, melynek hivatalos premierje szombaton lesz a londoni Palace Theatre-ben, noha az előadások már június óta folynak.
Akinek nem sikerült jegyet szereznie a már most nagy sikerű darabra, augusztus 4-én déltől újabb esélyt kap. A jegyek a 2017 júniusa és decembere közötti előadásokra érvényesek, áruk 30 és 130 font között van, online vásárolhatók.
Tavaly alig nyolc óra alatt 175 ezer jegy kelt el a kétrészes, több mint ötórás darabra.
A J.K. Rowling Harry Potter-sorozatának főhőseiről szóló Harry Potter and the Cursed Child (Harry Potter és az elátkozott gyermek) című darab a regényfolyam hetedik, befejező története után 19 évvel játszódik.
A drámában Harry Potter már felnőtt férfi, három iskolás gyerek apja, a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik, Hermione Granger pedig Ron Weasley felesége.
Az író szerint a színházi mű a világ leghíresebb varázslótanonca történetének eddig elmondatlan részeiről, a fiú meggyilkolt szüleinek életéről is mesél. A nagy érdeklődés övezte produkció a várakozások alapján az év legnagyobb színpadi sikere lehet.
Rowling először 2013 decemberében beszélt a darabról, miután saját bevallása szerint számtalanszor megkérték arra, hogy alakítsa át színpadi művé a Harry Pottert. A darab megírásában Jack Thorne író és John Tiffany rendező is részt vett.
A színdarab könyvalakban a hétvégén jelenik meg.
MTI/para