Újabb amerikai állam szavazott meg szigorú abortusztörvényt

A középnyugati Missouriban a republikánus többségű szenátus csütörtök reggel 24:10 arányban fogadta el az abortusztörvényt. A helyi képviselőháznak még voksolnia kell róla. 

Amennyiben a képviselők is megszavazzák és Mike Parson republikánus kormányzó is aláírja a törvényt, az a terhesség hatodik hetétől - a magzat első szívdobbanásának idejétől - minden művi magzatelhajtást megtilt, nem tesz kivételt a nemi erőszak és vérfertőzés után bekövetkező terhesség esetében sem. Csakis akkor engedélyezi majd a terhesség megszakítását, ha az anya élete veszélyben van. 

Az abortuszt végző orvosokat 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják majd. Az abortuszt elszenvedő nőt azonban nem terheli büntetőjogi felelősség. 

A kormányzó már jelezte: aláírja majd a törvényt. Közleményében Parson leszögezte: Missouri "az ország egyik legerőteljesebben életbarát állama lesz". 

Az állam szenátusa közleményben fejezte ki elégedettségét. "Nincs abortusz az első szívdobbanás után, nincs abortusz, amikor a baba már érezheti a fájdalmat, az abortusz törvényen kívül leszhelyezve, miután a Roe/Wade-döntést eltörlik" - fogalmaztak a törvényhozók. 

A Roe/Wade döntést 1973-ben hozta a szövetségi legfelsőbb bíróság, amely az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be. 

A döntés biztosította a nőknek a jogot az abortuszhoz. Az Egyesült Államok sok tagállamában egyre jobban erősödő abortuszellenes mozgalmak és politikusok azt szeretnék elérni, hogy a Neil Gorsuch és Brett Kavanaugh főbírák kinevezésével konzervatív többségűvé vált legfelsőbb bíróság semmisnek mondja ki az 1973-as döntést. Míg 2000-ben csak négy amerikai tagállamban viseltettek ellenséges érzülettel az abortusz iránt, addig 2019-ben már 21 azoknak a tagállamoknak a száma, ahol ellenzik a művi terhességmegszakítást.

(MTI)