Újabb baleset Taksony és Felsőszeli között

Fának csapódott egy személykocsi, szerencsére nagyobb baj nem történt.

Újabb baleset Taksony és Felsőszeli között
Illusztráció

Délelőtt tízkor riasztották a rendőrséget a Taksony és Felsőszeli közti útra, ahol egy személykocsi fának hajtott. Mária Linkešová rendőri szóvivő közlése szerint a baleset úgy következett be, hogy a vétkes személykocsi nem tartotta be a biztonságos távolságot az előtte haladóval szemben, és emiatt lehajtott az útról és fának csapódott.

Elárulta, hogy a balesetben szerencsére nem sérült meg senki, a sofőrt pedig megszondázták, de ennek eredménye is negatív lett. "A rendőrség káresetként vette jegyzőkönyvbe" - fogalmazott.

Múlt szerdán ennél súlyosabbnak kinéző baleset történt ugyanezen az egyébként meglehetősen balesetveszélyes szakaszon. Egy daruskocsi sofőrje lehajtott az út szélére, majd félrerántotta a kormányt, és ekkor átrepült a túloldalra, ott pedig leborult az árokba. Egy szemből érkező kamion megállt, hogy segítsen, a mögötte érkező személykocsi viszont nem, hátulról belement. Óriási szerencse, hogy itt nem sérült meg senki.

Október végén szintén ezen a szakaszon egy teherautó ütközött fának, tavaly októberben pedig egy kamiont kellett kiemelni az árokból. Két évvel ezelőtt, szintén októberben két BMW karambolozott egymással, egyik sofőrje, egy 31 éves nő életét vesztette, míg ugyanabban az évben márciusban egy cementszállító kamion borult rakományával együtt az árokba.

(SzT)