Újabb felújított óvodát adtak át, ezúttal Dunaszerdahelyen

2018. október 30. - 13:30 | Régió

Dunaszerdahelyen a Nyugati lakótelep szélén található az Október utcai magyar óvoda, melyet a felújítás után hétfőn délután ünnepélyes keretek között át is adtak. A rekonstrukció a Kárpát-medencei óvodaprogram keretein belül valósult meg.

Újabb felújított óvodát adtak át, ezúttal Dunaszerdahelyen
A helyi óvodások műsora (A szerző fotói)

Az átadóünnepségen beszédet mondott Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, aki hangsúlyozta, régóta tervezték az épület felújítását, ám eddig több alkalommal is akadályokba ütköztek. „Az óvodai pályázatok tekintetében az a helyzet, hogy erre az óvodára is pályáztunk, viszont azért utasították el a kérelmünket, mert nem volt elég elutasított kérelem az óvoda kapacitása végett, hogy a szülőket elutasítottuk volna, illetve a gyerekeket a felvétel szempontjából. Másodsorban pedig azért is volt gond e óvodának a felújítása, mert a telektulajdoni rendezést nem tudtuk megvalósítani, pedig 2017 májusától már a Szlovák Földalapnál van az önkormányzatnak a kérelme, ami arra irányult, hogy itt a telkeket rendezzük” – mondta Hájos, aki hozzátette, azért Dunaszerdahely városa bekapcsolódott a külhoni magyar óvodák felújítási programjába és pályázatot nyújtottak be a Bethlen Gábor Alaphoz.

„2017-ben önkormányzatunk arról döntött, hogy ezt az óvodát felújítjuk 500 ezer euró értékben, ebből már egy része a múlt évben megvalósult a nyílászárók cseréjével és több mint 75 ezer euró összegben történt itt már felújítás. Most a következő részlet, a hőszigetelés, a tetőszigetelés modernizálása, a fűtésrendszer korszerűsítése, a szociális helyiségek és tantermek korszerűsítése valósult meg” – sorolta a városvezető. A felújítással egyetemben az óvodai férőhelyek számát is növelni tudják a jövőben. Elmondta azt is, hogy „összesen 318 032 euró ment el a beruházásra, az önkormányzat pedig további 5 777 euró összegben nyújtott pénzügyi támogatást az óvodafelújításhoz.”

A rendezvény meghívott vendégei között szerepelt Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos is, aki álomszerű programnak nevezte az óvodafejlesztési programot. „Nagyon örülünk, hogy ebben az óvodában növekszik a gyermeklétszám, hiszen a programnak az egyik legnagyobb célja, hogy 2020 végéig nagyjából a 48 ezer magyar óvodába járó gyerekek létszámát 60 ezerre növeljük” – mondta Grezsa.

Menyhárt József MKP-elnök az elmúlt évek munkálatait emelte ki, hogy azok gyümölcse, a felújított óvodaépület végre elkészült. Elmondta, nyékvárkonyiként is örül a dunaszerdahelyi óvoda rekonstrukciójának, hiszen ez a történet nem csak egy épületről szól. „Hanem arról, hogy a felvidéki magyar közösség épül, hogy erőt tudunk demonstrálni és nem csupán megmutatjuk azt, hogy az anyaország azokat a forintokat, amelyeket ránk költ, azok jó helyre érkeznek, hanem azért, mert a Csallóköz szívében vagyunk. Dunaszerdahely egy nagyon fontos központja, szívcsakrája ennek a közösségnek. Számunkra, akik itt élünk, tudjuk, hogy ennek a térségnek ez a szíve és ha itt óvodák, iskolák, középiskolák működnek, legyen szó akár államilag fenntartott gimnáziumról, akár magángimnáziumról, ha ennek a városnak lelke marad és magyar lelke marad, az kisugároz a közösségre. Ez ez mind gyakorlatilag az óvodában indul el” – húzta alá Menyhárt. Elmondta azt is, hogy eddig közel 70 intézmény újulhatott meg a Bethlen Gábor Alap támogatásával és ez a szám még a duplájára nő. „Sőt, hogyha a harmadik óvodakör is megvalósul, akkor ennek még lehet föle is” – zárta szavait az MKP elnöke.

Az Október utcai óvoda 34 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, akkor négy – három magyar és egy szlovák – osztállyal működött. Az elmúlt évtizedek alatt a szlovák osztály megszűnt és csak a három magyar maradt. „A 34 év hosszú idő, ezalatt nagyon sok problémával kellett szembenéznünk. A legnagyobb gondot egykor az óvodába beíratott gyerekek alacsony létszáma jelentette. Ezért többször felmerült, hogy az intézményt megszüntetik, ám szerencsére ez nem következett be. Az elmúlt években mondhatom azt, hogy kinőttük a három osztályt, azért külön öröm számunkra, hogy most egy negyedik osztállyal bővülhet az óvodánk és így még több gyermeket tudunk majd oktatásban részesíteni” – hangsúlyozta Pázmány Anna, az intézmény igazgatója.

Az ünnepély a gyerekek műsorával, ünnepi szalagvágással és állófogadással ért véget.

(alsa)