Újabb, kisebb földrengés rázta meg Zágrábot reggel

2020. április 23. - 13:13 | Külföld

Újabb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg Zágrábot csütörtökön reggel 9 óra 52 perckor, amelyet hét perccel később egy 2,3-as erősségű földmozgás követett - közölte a helyi sajtó.

Újabb, kisebb földrengés rázta meg Zágrábot reggel
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Egy hónappal ezelőtt fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott és több ember is megsérült a horvát fővárosban.

Szeizmológusok szerint az újabb földrengés nem okozhatott nagyobb kárt az épületekben, kivéve azokban, amelyek már az előző földrengésben is megsérültek.

A március 22-én több ezer ház vált lakhatatlanná a belvárosban, több százan azóta sem térhettek haza otthonaikban. Egy részük kollégiumokban került elhelyezésre, míg mások családtagoknál, hétvégi házakban húzták meg magukat.

Milan Bandic, Zágráb polgármestere elmondta: szakemberek eddig közel 13 ezer házat vizsgáltak meg, hogy biztonságosak-e, több ezer házba azonban még nem jutottak el.

Predrag Stromar építésügyi miniszter 42 milliárd kunára becsülte az újjáépítés költségét. A márciusi földrengésben megrongálódott a parlament épülete is, ez az egyetlen olyan épület, amelyet azóta felújítottak, hogy a honatyák rendezett körülmények között tudjanak ülésezni.

A csütörtök reggeli földrengés a plenáris ülés kezdetén érte a képviselőket, az ülést több televíziós csatorna is közvetítette. Éppen Tomislav Coric környezetvédelmi és energetikai miniszter beszélt a pulpituson arról, hogy addig nem kapcsolhatják vissza a gázt és a meleg vizet azokban az épületekben, amelyek megsérültek a földrengésben, míg azok nem lesznek teljesen biztonságosak, amikor megremegett az épület, kisebb riadalmat keltve a képviselők között.

Zágrábban a márciusi legnagyobb földrengés óta több mint ezer kisebb utórengés jegyeztek fel a szakemberek, amelyek negyede volt érezhető.

A városmagot körülvevő házak a mai napig nem biztonságosak, több helyen még a törmelék is az utcákon van. A központ egyes részein máig sárga szalagok és táblák jelzik az omlásveszélyt.

(MTI)

Címkék: földrengés