Újabb nőverési ügyekkel hozható összefüggésbe Boris Kollár!

camera

1

Újabb nőverési ügyekkel hozható összefüggésbe Boris Kollár!

Monika Péter, a Sme rodina képviselője (Fotó: TASR) 

Megosztás

Azt követően, hogy egykori partnere, Barbora Richterová beszélt róla, hogy Boris Kollár, a parlament jelenlegi elnöke megverte, utóbbi szerint "csak" felpofozta őt, előkerült egy-két további ügy is, noha az érintettek tagadnak, de mind a Sme rodina képviselői.

2016-ban Marian Kočner tartott egy emlékezetes sajtótájékoztatót, melyen többek között azt is megemlítette Boris Kollárral kapcsolatosan, hogy "láttam, ahogy véresre rugdalta a gyermeke várandós édesanyját". A média akkor arról írt, hogy nem másról lehetett szó, mint Petra Krištúfkováról, aki jelenleg a Sme rodina képviselője. A verés vádját ugyanakkor maga Krištúfková és Kollár is visszautasítja.

Erről ugyanakkor szó esik a Threemában is, Kočner és Tomáš Rajecký között, aki egykor a Piťo-bandához állt közel. Rajecký feltételes börtönbüntetést kapott a Súmrak nevű ügyben, melyben a Smer vezetését is meggyanúsították azzal, hogy törvénytelen eszközökkel akarták lejáratni Andrej Kiskát és Igor Matovičot.

A Markíza meg is kereste őt ez ügyben, és elmondta, több esetről is tud.

"Nem egyszer történt meg, hanem többször is, az ismerőseik tudtak róla. Emellett nem ő volt az egyedüli" – utalt Rajecký a híres kubai nyaralásra, melyen Boris Kollár közös fotón látható vele és Juraj Ondrejčákkal, vagyis Piťoval és egy fiatal nővel, aki pedig Rajecký szerint Kollárral érkezett. Szavai szerint a nő egyszer Havannában kapott Kollártól egy pofont, majd a tengernél szerinte "eléggé megverte".

Ő ma egybként szintén a Sme rodina képviselőnője, Monika Péter. Ennek az incidensnek a tényét is viszont elutasítja mind a nő, mind Kollár. Rajecký szerint Kollárnak hazugságvizsgálatra kellene mennie, a Sme rodina viszont ezeket az ügyeket annak tudja be, hogy a választások előtt megpróbálják lejáratni a pártot.

(Tvnoviny.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program