Újra itt a vajkrízis, a dráguló tej repíti felfelé az árakat

2022. április 5. - 12:32 | Belföld

A februári statisztikák szerint a vaj ára évközi viszonylatban a harmadával nőtt, ami nagyobb, mint ami a 2017-es vajkrízis idején volt. A vaj árát főként a nyers tej emelkedő ára és az ukrajnai háború srófolja felfelé – írja a DenníkE.

Újra itt a vajkrízis, a dráguló tej repíti felfelé az árakat
Illusztráció (Fotó: TASR)

A Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint februárban átlagban több mint 1,5 euróba került 125 grammnyi vaj, ami kb. 10 centtel több, mint a 2017-es vajkrízis idején volt. Az üzletláncoktól és akcióktól függően viszont néhol akár 2 eurót is elkérnek érte. Ez főként annak köszönhető, hogy a tej ára is évközi viszonylatban legalább 20 százalékkal nőtt elsősorban a nyersanyagok magasabb ára és szűkössége, valamint a magasabb energia- és üzemanyagárak miatt.

Emellett az ukrajnai háború is befolyással van az áremelkedésre, ugyanis a menekültek érkezésével átcsoportosul a fogyasztás és a kereslet. Sokan Lengyelország felé menekülnek, amely hagyományosan nagy tejfölexportőr. De ami még fontosabb, hogy keleti szomszédunk a gabonafélék, ezáltal pedig a takarmánybevitel fő forrása is.

Viszont más tényezők is hatással vannak a tej, illetve a vaj árának emelkedésére. Ilyen például az is, hogy Szlovákiában évek óta csökken a fejőstehenek száma, ezáltal a magas kereslet ellenére hiány van a nyers tejből. Emellett az is közrejátszhat az áremelkedésben, hogy vélhetően sokan elkezdték felhalmozni a vajat, ugyanis azt nem probléma eltárolni a fagyasztóban.

Az előrejelzések szerint nem várható az árak csökkenése, főként azért sem, mert közelednek a húsvéti ünnepek, a bizniszben pedig ez azt jelenti, hogy egyéb alternatív megoldás híján az emberek a magasabb árak ellenére is vásárolni fogják a vajat.


(DenníkE)

Címkék: vaj, tejtermék, drágulás