Újra járható a kürti út Nagyudvarnok mellett

Hétfő délutántól elpakolták az úttorlaszt és a táblákat.

Újra járható a kürti út Nagyudvarnok mellett
Fotók: Paraméter

Hétfőn délutántól ismét lehet közlekedni a Balázsfa és Nagyudvarnoki kereszteződés, illetve a búslaki letérő közti útszakaszon - tájékoztatta a Paramétert Morvay György, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárója. 

Kérdésünkre elmondta, hogy az 1395-ös út érintett szakaszán kiömlött hatalmas mennyiségű üzemanyag okán végül nem kellett utat bontani, ezért is adhatták át azt újra a forgalomnak.

A környezetvédelmi felügyelet kedden még egy tanácskozást tart az ügyben az érintett felekkel, úgy a járási hivatal, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, illetve az érintett cég képviselőivel, ennek eredményéről holnap tájékoztatunk.

Július 27-én egy galántai társaság üzemanyag-szállító tartálykocsija borult fel Nagyudvarnok mellett. A tartályból 27 ezer liter gázolaj és benzin ömlött a talajba

Néhány nappal később a járási hivatal elöljárója összehívta a válságstábot, mert a környezetszennyezést okozó cég tulaja tulajdonképpen elzavarta a helyszínről annak a társaságnak a munkatársait, amely ilyen eseteknél bevethető a környezetszennyezés megfékezésére és következményeinek enyhítésére. Napokig állt a munka, mire eldőlt, milyen cég végezheti el a földmunkákat, szerencsére azonban a hidrogeológus véleménye szerint az üzemanyag már nem szivárgott lefele, ezáltal nem került még nagyobb veszélybe az ivóvíz.

(SzT)