Újra kihallgatták ifjabb Michal Kováčot

2017. október 7. - 13:52 | Belföld

Az egykori köztársasági elnök, Michal Kováč fiát a Technopol-üggyel kapcsolatban hallgatták ki.

Újra kihallgatták ifjabb Michal Kováčot
Fotó: TASR

Michal Šúrek a pozsonyi kerületi ügyészség szóvivője a SME napilappal közölte, ifjabb Michal Kováčot szeptember második hetében hallgatták ki vádlottként, a tanúk kihallgatására pedig október közepén kerül sor.

Az egykori köztársasági elnök fiának ügyével a Mečiar-amnesztiák eltörlését követően kezdtek el ismét foglalkozni. Miután az Alkotmánybíróság idén májusban végérvényesen eltörölte a mečiari amnesztiákat, egyúttal az ifjabb Michal Kováčnak adott amnesztiát is érvénytelenítette.

A Technopol-ügyben folytatott eljárást már 17 évvel ezelőtt leállította a Müncheni Kerületi Bíróság. Akkor úgy tűnt, nem valószínű, hogy ifjabb Michal Kováčot elítélik, ügyvédje pedig az ügy gyors lezárását sürgette.

Az ügyészség azonban ismét elővette az anyagot az archívumból, és újraindította a vizsgálatot.

A rendőrség 1995-ben csalásra való felbujtással gyanúsította a nemzetközi jellegű Technopol-ügyben ifjabb Michal Kováčot. Apja, az akkori köztársasági elnök azonban 1997 decemberében kegyelemben részesítette.

A Technopol-ügy textiláru 2,3 millió euró értékű fiktív nemzetközi cseréjéről szólt. Kováč ellen semmilyen bizonyítékot nem találtak, egyedüliként Peter Krylov volt rendőr állította ezt, aki Németországban tartóztattak le az ügyben. Ő azt vallotta, Kováč tanácsolta neki azt, hogy a csalást az Introcommerce nevű cégen keresztül intézzék. A német ügyészség e vallomás alapján akarta kihallgatni Kováčot, ezért adtak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot.

Még mielőtt a német ügyész kihallgathatta volna, Kováčot idehaza elrabolták, és Ausztriába vitték, ahol egy rendőrőrs előtt rakták ki. Ausztria azonban nem adta ki őt Németországnak, hanem visszajuttatta Szlovákiába.

1996-ban sem jutott el Németországba, mivel itthon eljárás folyt ellene éppen ebben az ügyben, és nem léphette át az államhatárt. A következő évben az apja kegyelemben részesítette, és ezzel minden eljárást megszüntettek ellene.


(SME/aktuality.sk)