Újra koncertezik a rákbetegségből felépült Karel Gott

2017. április 21. - 12:36 | Kultúra

Karel Gott, a csehek csalogánya, aki tavaly súlyos betegségen esett át, visszatér a színpadra és újra koncertezni fog. Első nyilvános fellépésére május 31-én Prágában, a Hybernia zenei színházban kerül sor - közölte Aneta Stolzová, az énekes szóvivője pénteken Prágában.

Újra koncertezik a rákbetegségből felépült Karel Gott
Fotó: TASR

A Karel Gott still aLIVE elnevezésű prágai koncertet továbbiak fogják követni, amelyekről az énekes hivatalos Facebook-profilján közölnek tájékoztatást.

"Az egészségügyi problémáim által kikényszerített szünet után újra a startvonalon érzem magam. Visszatérek a színpadra rajongóim közé" - idézte a szóvivő Gott nyilatkozatát. Az énekes elmondta: betegsége után óvatos volt, és semmit sem szeretett volna elsietni. Most azonban már jól érzi magát, és érzi, hogy eljött a visszatérés ideje.

Karel Gott nyirokcsomórákban szenvedett, de orvosai szerint mára már teljesen felgyógyult.

A 77 éves Gott évtizedek óta a legnépszerűbb cseh énekes, de nagy népszerűségnek örvend Németországban és Ausztriában is. A zenész 2009-ban magas állami kitüntetést kapott Václav Klaus cseh államfőtől. Eladott lemezeinek száma mintegy 20 millió.

(MTI)

Címkék: Karel Gott